Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Üzemszerkezet és üzemigazgatás
vétele a századfordulón már 100 ezer korona fölé emelkedett, s ugyanakkor a majkié igen ritkán érte el a 25 ezer koronát, a császárié pedig 40 ezer körül járt. 1 ' 1 A termelő egységek sorában roppant előkelő helyet kapott az ászári szőlőgazdaság. A 60 holdas szőlészet telepítése — nem véletlenül — a filoxéra pusztítása után, az 1890-es évek elején indult meg. Az immúnis homoktalajon felvirágzó ászári szőlészet vezetője eleinte az ottani kasznár, majd a tőkék termőre fordulása után Szilárd Gyula, földművesiskolai tanár lett. Nyugdíjba vonulása után ismét a kasznár gondjaiba került az 1945-ig megszakítás nélkül termelő üzemegység irányítása. A földművelő üzemek mellett korszakunkban végig házi kezelésben álltak a tógazdaságok. Mint láttuk, a Vértes környéke valóban bővelkedett tavakban. Az uradalom a regálék közé tartozó halászat jogán tette rá a kezét a feudális rend megdőlte után a területén fekvő valamennyi tóra, s azoknak lényegében véve még a használatából is kizárta a környező falvak parasztságát. Az uradalmi tulajdonba került tavak már csak területük nagysága (több mint 200 kh volt az össztérfogatuk) miatt is jelentős helyet foglaltak el a szóban forgó nagybirtok agrárgazdasági életében. A feudális időkben az apróbb tavak vize még jobbadán csak malmot hajtott, állatokat úsztattak, fürösztöttek bennük, leginkább azonban a partszegélyek mentén termő nádat hasznosították. A tőkés gazdálkodás korszakában azonban a továbbra is nélkülözhetetlen nádtermés mellett már egyre inkább előtérbe nyomult a szakszerű haltenyésztés. A szétszórt tógazdaságokat éppúgy a csákvári és száki kasznár vezetése alá sorolták, mint a téglagyárakat, az 1870-es évek körül rövid ideig házilag kezelt száki és csákvári malmokat, s amíg működött, a száki fűrészgyárat. A házilag kezelt üzemek közül azonban minden tekintetben felülmúlta valamennyit az erdőgazdaság. Az uradalmi földterület több mint 40%-át borító tölgyesek-bükkösök rengetegét a polgári rend győzelme után nyomban az a körülmény emelte a legfontosabb üzemág rangjára, hogy a váratlanul elveszített jobbágyi jövedelem egy részét az uradalom roppant nagyarányú fakitermeléssel igyekezett pótolni. Az 1870-es évek végén hozott új erdővédelmi törvény, a bérletekből húzott földjáradék rohamos emelkedése, de a józan belátás is mihamar mérsékelte ugyan a nekilódult és mérhetetlen arányú fakitermelést, a gazdaság jelentősége azonban a későbbi évtizedek során sem csökkent. A birtokrendezések után véglegesen urasági tulajdonba szálló s nem sokkal ezután hitbizományosított hatalmas erdőség kiterjedése 30 ezer kh körül járt. A nagyméretű erdőirtás ugyan mintegy 3 ezer holddal apasztotta területét, de az újraerdősítésekkel ismételten 29 ezer hold fölé emelkedett az erdőség. Jelentőségéhez méltóan kapott kiemelt helyet az üzemi struktúrában: önállósága valamennyi üzemnél jóval nagyobb volt. A központi kormányzószervekkel csak a pénzgazdálkodás csatornái kapcsolták szükségképpen össze, egyébként azonban a gazdaság 14. Uo. JE. 1900—1902.
