Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A földbérleti rendszer — bérlettípusok - Regálébérletek
ba vezetett. Egy részük azonban — némelyik család oldalágaival együtt — korszakunkban kitartóan megülte a helyét, s mindvégig középbérlője maradt az uradalomnak, s az egykori jövevény egyben törzslakója lett a falunak is. Bérleti feltételek, bérleti díjak A bérleti díjak megállapítása volt a megkötött szerződések egyik legfontosabb pontja. Mind a szerződések, mind a bérleteket nyilvántartó központi adminisztráció azonban csak igen ritka esetben választották el a regálé jogok s a velük összekapcsolt bérlemények után külön-külön követelt díjakat. Az még előfordult szórványosan — amint az előbbi táblázat mutatja —, hogy a föld- és az egyéb bérlemények díjait elkülönítették egymástól, de a jogok és épületek után szedett béreket sohasem választották ketté. A jogok után szedett bérekre vonatkozóan nem lehet mérvadónak tekinteni azt a két kivételes esetet sem, amikor Vérteskozmán és Gesztesen pusztán csak a regálé jogokat vették át a bérbe vevő községek (a forgalomból ugyanis mindkettő messze kiesett, ennek megfelelően a jog bére is igen alacsony lehetett). Az italmérési jog és a fogadó- vagy kocsmaépület bére községenként, söt a községeken belül is éppúgy változó volt, mint ahogy időben is lényeges különbségek adódtak egy és ugyanazon kocsma- és regáléjog bére között: a bérleti díj 100—3000 Ft-ig terjedt, lényegesen kisebb — 50—700 Ft közötti — volt ennél a bérleti díj intervalluma a bolti és mészárszéki bérleteknél. A bérletekhez kapcsolódó földek bérét is csak egynémelyik esetben választották külön az épületek s jogok után követelt bérektől. A kocsmákhoz kapcsolt földbérletek egy-egy holdja után szedett bér szintén tág határok között mozgott: 3 Ft-tól (Kőhányás) 9 Ft-ig (Nagyigmánd) terjedt, szórványos adataink szerint ugyanez a bolt és mészárszéki bérleteknél 3—6 Ft között járt. A bérleti díjak nagyságrendje ismételten megerősíti a kocsmai bérletek kiemelkedő szerepét. Azt is mondhatnánk, hogy a falusi tőkefelhaimozódás legaktívabb és legerősebb góca a kocsma, s a tőkefelhalmozó a kocsmáros lett. Gyakran persze ők is magasnak érezték a bérleti díjakat, s leszállításáért folyamodtak a főtisztséghez. így pl. 1877-ben Mauthauser István a köhányási kocsma bérlője a következőkkel indokolta meg bérleszállítási kérelmét: 1. az addig Tata és Székesfehérvár között haladó forgalom újabban Bókodon át Mór felé terelődött, s a kocsmát látogatók száma erősen megcsappant; 2. kocsmájába csak a helybeli pusztaiak térnek be időnként, akiknek viszont kevés pénzük lévén, alig-alig költenek valamit italra; 3. végül az egyébként is gyenge minőségű földjein az erdei vadak oly tetemes károkat okoznak, hogy jövedelme a bérföldekből alig van. Kérését azonban igen fölényesen visszautasították: ha nem tud fizetni, hagyja ott a bérletet, majd találnak arra mást. 156 Az ászári kocsmát bérlő Engelmayer Pál 156. Uo. 354/1877.
