Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A földbérleti rendszer — bérlettípusok - Nagybérletek
tőkével rendelkeztek, a bérlők felgyülemlett tartozása egy-egy évi bérük összegéhez mérten — szemben a korábbi „csúcsokkal" — egészen elenyésző lett. 1890-ben pl. a számtartóság jelentése mindössze 7200 forint hátralékot tudott kimutatni, a 258 000 Ft-os bérleti bevételnek alig 3%-át, holott a korábbi évtizedekben egyik-másik bérlő hátraléka gyakran egymagában véve is 8—10 ezer forintra rúgott. A tőkés üzemegységek kialakítása Az eddigiek során azokat a kérdéseket foglaltuk össze, amelyekre a kútfőkből viszonylag bőségesen lehetett adatokat meríteni. A nagybérleteken folytatott gazdálkodásról, a bérletek gazdasági helyzetéről azonban csupán csak egy-egy mozaikkockából lehet Összerakni valamilyen töredékes képet. Lemondanunk azonban — eleve kizárva a teljességre törekvésnek még az igényét is — erről sem lehet, s nem is lenne szabad. Nem lehet azért sem, mert — noha csak jelzésszerűen — de ezek a töredékek is még inkább kirajzolni látszanak azt a fejlődési útvonalat, amelynek szakaszait és fordulóit mind a házi kezelésben álló gazdaságok, mind pedig a bérleti feltételek s a földjáradék alakulása kapcsán felvázoltuk már. Láttuk, hogy esetenként az egymással szomszédos birtokegységek egy-egy nagybérlő kezére kerültek, azokat azonban mégis mindig különálló bérgazdaságoknak tekintették. A termelő üzemegység nagysága — miként a házi kezelésben állóké — igen-igen változó volt: a 100 holdas szákitól a több mint 8 ezer kh-as fornai bérgazdaságig ívelt a gazdasági egységek területi nagysága. Zömük azonban 600—2100 holdas területet foglalt magában. A korabeli szakírók egy-egy bérgazdaság (üzemegység) nagyságát optimálisan jónak akkor tartották, ha annak területe mintegy 1000 hold körül járt. ,,A birtokrendezés és haszonbérlet — írta Letenyei Lajos — újabb követelményeinek legjobban megfelelnek az ezer holdas gazdaságok". 68 Az uradalom területén kialakult bérgazdaságok jó része azonban ennél lényegesen nagyobb volt, éppen ezért a termelés ésszerűbb szervezése érdekében ezeket további ún. telephelyekre, külső majorokra tagolták (az óriási Forna-pusztát pl. a központi majoron kívül 3 kisebb: az Ürge-, Badacsony- és Szúnyog-majorra, a nagyigmándit a Belső- és ördög-majorra). Az egyes bérgazdaságokban a telephelyek nagysága ily módon — a mammutnagyságú fornai és nagyszentjánosi, illetőleg a legkisebb száki gazdaságot kivéve — tulajdonképpen már nem sokban tért el attól, amit a korabeli korszerű nagyüzemi termelés e tekintetben is megkívánt. A korszerű termelés azonban a bérgazdaságok további tagolását kívánta. A táblásítás fontosságáról s a táblák optimális nagyságáról a maga helyén beszéltünk már. Amíg azonban a házi kezelésben álló csákvári és majki gazdaságot mindjárt az elkülönítések után táblásították, a bérbe adott birtokegységek nagy részén csak az 1880—1890-es években fogtak hozzá ehhez. A sági, a Kisszentjános-pusztai s az ászári nagybérletek táblásításának ter68. Letenyei Lajos: i. m. 61. p.
