Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

A nagyüzem termelése - Erdő- és vadgazdálkodás

madár „fészekodúkból" sürgősen rendeljenek néhányat „Kühnel Márton első magyar fészekodú madáretető készülékek gyárától", s azokat a mezőkön és pagonyokban állítsák fel.)

705 A mindig „deficites" uradalmi vadgazdálkodás nem is a bevételek fokozását, hanem a nagyúri vadászszenvedély kielégítését szolgálta. A vadászati törvény külön rendelkezett a vadászat idejéről is. Általános vadászati tilalmat rendeltek el február 1-től augusztus 15-ig. Ettől eltérőleg tilos volt a vadászat: 1. szarvasbikára október 15-től, dámvad bikára november 15-től július l-ig; 2. szarvas-, dámvad- és őztehénre február 1-től október 15-ig; 3. őzbakra január 15-től április l-ig; 4. fogolyra január 1-től, a fácánokra és túzokra február 1-től augusztus 15-ig.

706 A tilalmi időszakokat ugyan — mint majd a számok mutatják —• többször áthágták a Vértesben is, mégis már az 1860-as évektől s a törvény megjelenése után még inkább igyekeztek azt megtartani. Elsősorban ellenőrzési célokból, de bizonyos vadgazdálkodási szempontokat is mérlegelve az igazgatóság 1860-ban elrendelte, hogy a vidékerdészeknek évről évre „vadlelövési javallatot" kell előterjeszteni, részletesen felsorolva azokban a lelőhető vadfajták számát.

707 A jóváhagyott „előirányzatokat" azután csak kivételes esetekben léphették túl az erdészek. A tulajdonos, családja s az esetenként meghívott (Miklós Móric idejében főként szomszédos nagybirtokos) vendégeken kívül az erdészeti személyzet vett részt a vadászatokban. Nagyobb vadászatokra — a „felhajtás" nagyságától függően — 20—50 hajtót vettek fel alkalmilag.

708 Az erdészeti személyzetnek a vadászaton kívül elejtett vadakról mindig — és nyomban — jelentést kellett tennie, s az elejtett vadat beszolgáltatták az erdészeti hivatalnak. Korszakunkban az elejtett vadak száma negyedévi bontásban a következőképpen alakult

709 (65. táblázat). Ha itt-ott megsértették is a törvény tilalmi rendelkezéseit, a vadak zömét azonban az előírásoknak megfelelő időszakokban ejtették el. A vadak nagy részét — a kártékony vadak és a ragadozók kivételével, ti. ezek a törvény szerint is egész éven át lőhetők voltak — valamennyi vadfajból az év harmadik és negyedik negyedében ejtették el. A 66. táblázat az 1880-as és 1890-es években terítékre került fontosabb vadfajok darabszámát mutatja. Az átlagostól való eltérés a lelőtt vadak darabszámát illetően legnagyobb az apróvadaknál (nyulak, szárnyasok), s legkisebb a hasznos és kártékony nagyvadak, illetőleg a ragadozók csoportjában. Az évente terítékre került, vadfajok darabszáma eléggé szeszélyesen ingadozott. Figyelemre méltó, hogy a századforduló után csökkent az elejtett szarvasok száma: 1896-ig terjedő időszak 226 db-os évi átlagával szemben 1905 í 705. Uo. 741. p. 1908. 706. Magyar Törvénytár, 1872; VI. t. c. 10. §. 707. O. 1. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 235. p. 1860. 708. Winkle Károly sz. k. 1967, Csákvár; Nagy Sándor sz. k. 1967, Bp. 709. Uo. P. 188. IV. E. 1. sz. n. 17* 259