Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Az elszakadás után
A kettős jogviszonyt elvileg kétféle módon lehetett volna ténylegesen felszámolni: vagy a zsellér vásárolja meg az allodiálisnak állított belsőséget, vagy a volt földesúr veszi meg, „kártalanítja" a zsellért a belsőségén álló házáért. Mivel azonban a zsellérnek egyenesen létérdeke fűződvén háztelkéhez, jóval nagyobb szüksége volt háza belsőségére, mint az uradalomnak e belsőségek házaira, természetesnek kell vennünk, hogy az esetek döntő részében a háztelkekért teljesített feudális jellegű „szolgálmányokat" a zsellérek inkább örökre megváltva jutottak tulajdonjogilag is birtokába pár négyszögöles belsőségüknek. így váltotta meg többek között 1889-ben 14 vérteskethelyi majorsági zsellér 700—1200 négyszögölnyi belsőségét, fejenként 3—400 Ft több részletben törlesztendő váltságtőke fejében. 25 Elvétve persze az is megesett, hogy az uradalom — ahol erre szüksége volt — megvette a zsellér házát: így pl. Csákváron 1865-ben Varjas Jánosét. Azonban az 1595 Ft-os vételárból nyomban levonták a zsellér 6 mérős zabtartozását s a belsőség után 7 éven át nem fizetett s 88 Ft-ra menő censushátralékát. 26 A szőlő s a majorsági zsellérföldek mellett a földesúri regálék (malom, kocsma, mészárszék tartás és boltnyitás stb.) rendezése is átnyúlt a dualizmus korára. E kisebb királyi haszonvételek címén birtokolt földesúri kiváltságok zömét a kiegyezés után évekig érintetlenül hagyták a törvények és rendeletek, s közülük némelyik „megérte" még a század végét is; féket vetve a falusi ipar és kiskereskedelem szabadabb kibontakozására. Kérdésük azonban ugyancsak szorosan kapcsolódott az uradalom bérleti rendszeréhez, ezért problémáikkal a megfelelő helyen kívánunk bővebben foglalkozni. A földesúr kártalanítása Az 1870-es évek körül ugyan véget értek már a birtokperek, s az elkülönítések is megtörténtek, a rendezések egy-egy „hagyatéka" azonban átszállt a következő évekre, esetleg évtizedekre, sokáig megőrizve a földért vívott heves s annyira sorsdöntő küzdelmek emlékét. A magyaralmási parasztoknak önerőből megváltott 105 hold maradvány foldj ük után 1859—1869 között mintegy 2000 Ft-ot kellett volna egykori földesuruk pénztárába leróni. 1867-ig azonban ebből még egy fillért sem fizettek ki. 27 Az egyezségben megszabottnál jóval tovább fizetgették a boglári parasztok is 884 hold rematiális földjük 15 674 Ft-ban megállapított igen magas váltságösszegét. 25. O. L. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 168. p. 1889. 26. Uo. 102. p. 1865. Nem lesz talán felesleges, ha itt megjegyezzük, hogy ezidőtájt nem egyedül Varjas János csákvári majorsági zsellér került olyan szorult helyzetbe, hogy ínségében gabonát kért kölcsön az uradalomtól. 12 kőhányási „földbérlő" zsellér a kiegyezés évében „tekintve a jelen ínséges helyzetet" egyenként ugyancsak „két mérő vetnivaló árpát" kért kölcsön, amit azután „megrostálva, tiszta állapotban" voltak kötelesek visszaszolgáltatni. Uo. 29. p. 1867. 27. Uo. 69. p. 1867.
