Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Az elszakadás után
A szerződések azonban hiába írták elő a törlesztési részleteket, egy-egyrossz termés, máskor az alacsony eladási árak, számtalanszor pedig a kelendőség hiánya az egyébként is folyton pénzszűkében levő parasztokat egyszerűen olyannyira fizetésképtelenné tette, hogy tartozásaikat még a hatóság sem tudta rajtuk bevasalni. Az 1868. évi törvény egyik rendelkezése azután lehetővé tette a szőlőváltságra jogosultaknak, hogy az állami közbenjárást igénybe véve, a még esedékes törlesztési tartozások összegét államkötvényekre váltsák át — áthárítva ezzel a tartozás további behajtását az államhatalom illetékes pénzügyi szerveire. A tartozások fizetése körül tapasztalt huzavona, sok-sok bajlódás és gyakori pereskedés után az uradalom örömmel ragadta meg a törvény által nyújtott kedvező lehetőséget, s mivel a bokodi, száki, csákvári, magyaralmási, császári, majki és oroszlányi parasztok fizetési kötelezettségeinek „az uraság kárára nagyon hanyagul, alig felelvén meg", ezért hátralékos tartozásukat már 1869-ben államkötvényekre váltotta be. 19 A korábbi évekről elmaradt tartozásaikat azonban számos község szőlőgazdái még 1870-ben is törlesztették. 20 Ahol a beváltásra nem nyílott lehetőség, mint pl. a vértesbogiári szőlőváltságosok esetében, az uradalomnak még az 1880-as években is perbe kellett szállnia a parasztokkal az évek óta rendszertelenül vagy egyáltalán nem fizetett és felgyülemlett tartozások ügyében. 21 A majorsági zsellérkérdés Jogállása alapján a korabeli földesúri szemlélet — hasonlóan a szőlőkhöz — ugyancsak kettős jellegűnek tekintette a majorsági zsellérföldet, illetve elsősorban is a zsellérbelsőséget. E szemlélet szerint majorsági eredete miatt az udvar a volt földesurat, a zsellért pedig csak az általa emelt rajta álló épület illeti meg tulajdonjogilag. Ez a tényleges vagy csak annak állított kettős jelleg a zsellérekre nézve azután végzetes következményekkel járt: 1848-ban éppen ezért nem szabadultak fel a feudális terhek alól sem az ilyen földek, sem a zsellérek. Sorsukat azután a feudális maradványok közül utolsónak csak a század végén meghozott törvénnyel rendezték. 22 19: O. L. P. 187. I. E. 1. Igazgatósági Határozatok Jegyzőkönyve (a továbbiakban I. H. J.), 134—135. p. 1869; illetőleg 1868: XXIX. tc. Vö: Szabad György: i. m. 363—364. p. 20. így: Magyaralmás, Vértesboglár, Táp, Tápszentmiklós, Ászár, Szend, Szák, Nagyigmánd, Csákvár, Bókod és Oroszlány szőlősgazdái. Uo. P. 189. II. J. E. 1870. 21. Uo. I. D. 1. a. 356/1880. A boglári szőlőbirtokosok 1873 óta nem tudták kifizetni 315 Ft-os tartozásukat, ezért perelte be őket az uradalom 1879-ben. A tartozási tőke után felszámított évi 5%-os kamattal s a perköltséggel együtt most már a szőlőbirtokosok hátraléka 437 Ft-ra emelkedett. 22. 1896: XXV. tc. A kérdés rendezésére vonatkozóan lásd Für Lajos: A majorsági zsellérkérdés rendezése 1848—1896. (Agrártörténeti tanulmányok. Szerk.: Szabó Isván) Bp. 1960.
