Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

Az elszakadás után

A földesúri szőlődézsma megváltása Néhány feudális maradvány persze időben túlélte még a századfordulót is, vagy csak az 1870-es évek után lehetett átadni elrendezett ügyét a múltnak. A később rendezett maradványok közül feltétlenül beszélnünk kell a szőlődézsma megváltásáról, első helyen éppen azért, mivel a bordézsma többé vagy kevésbé sújtotta az uradalom valamennyi faluját.

11 A Vértes környékének, amelyen a 63 ezer holdas csákvári uradalom szétterült, szőlőtermesztése több évszázados múlttal büszkélkedhet, az ország egyik hagyományos bortermő vidékének tekinthető. A jobbágyfelszabadítást követő időszak problémái már csak azért is megérdemlik a külön figyelmet, mivel az uradalom területén fekvő majd mindegyik falu határában — Sághalomtól Csákvárig és Magyaralmástól Gönyüig — voltak kisebb-nagyobb szőlőtelepek. A csákvári uradalom feudális tulajdonaként számon tartott, de a környékbeli parasztok kezén levő szőlőbirtok összes területe mintegy 1800 kh körül járt. Mint közismert, az ilyen „megosztott" jellegű szőlőbirtok után minden szőlőbirtokos hegy vámot vagy bordézsmát tartozott fizetni földesurának. A többnyire természetben megkövetelt jobbágyszolgáltatásból sok ezer liter bor töltötte fel évről évre az uradalmi pincék hordóit, a bordézsmából húzott jövedelem igen tekintélyes helyet foglalt el a csákvári uradalom feudális kori bevételi mérlegében.

12 Az 1848-as felszabadító törvények azonban érintetlenül hagyták a nem úrbéres szőlők után fizetendő földesúri dézsmát is, mindössze az egyik szeptemberi képviselőházi határozat szólt az eltörlésükről. Az önkényuralom kormányszervei azonban természetszerűleg semmisnek tekintették ennek érvényét, így számos más rendezetlen kérdéssel együtt a szőlődézsma is mint továbbélő feudális maradvány fékezte a termelés szabadabb kibontakozását. A szőlővidékek paraszti és nem paraszti szőlőművelőit 1848 után tovább terhelő hegy vámok és bordézsmák kérdése felett az 1853. évi ún. úrbéri pátens is átsiklott, csak a kiegyezés után hozott külön törvény nyújtott végleges jogalapot azoknak hivatalos rendezéséhez. Az uradalom területén 1862-ben az 1. táblázatba foglalt falvakban még mindig fizették e kimondottan feudális eredetű szolgáltatást.

13 Az 1848-as történelmi fordulat azonban mégsem múlt el teljesen nyomtalanul. Amint ez táblázatunkból is következtethető, azzal a lényeges változással járt, hogy a korábban zömmel természetben szedett szőlődézsmát most az ötvenes évektől egyre-másra pénzszolgáltatással cserélték fel, az 1860-as évek elején az uradalom csupán néhány községtől követelte természetben azt. Másfelől 1848 hatása játszott közre nyilván abban is, hogy már Szerk. Szabó István) Bp. I960., Für Lajos: Jobbágyföld — parasztföld (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában I. köt. Szerk., Szabó István) Bp. 1965; Gyimesi Sándor: A felépítményes falvak ,.felszabadulása" Uo. I. köt. 11. A földesúri szőlődézsma felszámolásának kérdését Szabad György is érintette idézett monográfiájában, i. m. 362—364. p. 12. A bevételnek — váltakozó arányokban — mintegy 10—20%-át tette ki. Szabad György: i. m. 458—459. p. 13. O. L. P. 187. I. D. 1. a. 53/1862. 2* 19