Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

Bevezetés

munkájával megtermelő cselédek, favágók, fahordók, részes aratók, cséplőmunkások, napszámosok, bognárok, kovácsok, téglagyári munkások és a kisbérlők népes seregét, sőt a mész- és szénégetőket is. Mivel a még szóra bírható egykori szemtanúk születési ideje általában nem régibb a századfordulónál, a gyalogolva gyűjtött adatok így sajnos inkább csak a két háború közötti időre hasznosíthatók. De azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az emlékezet prizmáján — még a legjobb szándék mellett is -— a valóság gyakran megtörik: ez a fényt törő memória felnagyít és kicsinyít, kihagy és torzít. Kútfők hiányában egyfelől s a kiadvány megszabott terjedelme miatt másfelől, több olyan fontos kérdés tárgyalását kényszerültünk azután elejteni, amelyek pedig szorosan hozzátartoztak volna e gazdaságtörténeti monográfiához. így pl. nem sok szó esik az uradalom társadalomtörténeti kérdéseiről, elmarad a piacviszonyok részletezőbb elemzése, nem tudunk teret szentelni a hitelélet általános fejlődését és az uradalom hitelügyleteit ábrázoló kérdéseknek. Minthogy jóformán semmit sem tudva a nagybérlők pénzügyi helyzetéről, nem sikerült összehasonlítani egymással a feudalizmusból kinövő nemesi-arisztokrata (azaz „földesúri") és az eredendően tőkés jellegű nagybérleti (azaz „polgári") agrárfejlődés (és gazdálkodás) között keletkezett eltéréseket. Csak elvétve nyílt lehetőség arra, hogy demonstráljuk az állam szerepét a csákvári uradalom tőkés fejlődésének kibontakozásában, s uradalmuknak más gazdaságok életében játszott szerepére (hatására) is csak itt-ott tudtunk rámutatni. Végül hangsúlyoznunk kell: a kutatás és feldolgozás során kísérletet tettünk arra is, hogy a hazai történetírásban eddig kevéssé alkalmazott agrárgazdasági (agrártudomnáyi) és agrártörténeti szempontokat együttesen alkalmazzuk az egyes kérdések vizsgálatánál, így derítve világot az uradalom termeléstörténeti problémáira. A történelmet vallató kutatónak őszinte köszönetet kell e helyen is mondania mindazoknak, akik vallomásaikkal nyújtottak jelentős segítséget e munka megszületéséhez. De ugyanezzel tartozik mindkét lektorának is a munkát mindenképpen jobbá tevő, igen hasznos megjegyzéseikért. A bevezetések befejezésének szokványos fordulatán túlmenően, őszintén mond köszönetet e sorok írója a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vezetőinek s az Országos Levéltár illetékes dolgozóinak: az ő hathatós támogatásuk és segítségük nélkül ugyanis e munka aligha készülhetett volna el. Mint ahogy nem készülhetett volna el Szabó István történetíró támogató s bátorító segítsége nélkül sem, akinek azonban e sorok írója tanítványi háláját és köszönetét már nem tudja elmondani. Végül szólnunk kellene még az első pillantásra önkényesen kiválasztottnak látszó korszakhatárok problémáiról is: ennek végpontja, 1914 nyilvánvalóan kézenfekvő. Viszont annál kevésbé az korszakunk kezdő pontja, 1870, noha e dátumunkat is inkább csak támpontként kezeljük, és távolról sem holmi merev cezúraként fogjuk fel. Ezt sem a történész kedvtelése vagy éppen önkénye ragadta ki azonban, hanem az uradalom sajátos, s a történelem általános fordulói szerencsésen összetalálkozva húzták meg 1870