Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
s termesztési területe mintegy 6—10 holdat tett ki a másik két gazdaságban. Megközelítően hasonló nagyságú területen termelték a burgonyát, a homokos talajú majki gazdaságban azonban a burgonyaföld viszonylagosan nagyobb volt. A repce termesztésével már az 1870-es években felhagytak, (bár az 1890-es években újra elővették), a cukorrépa termesztésére pedig csak az 1930-as évek derekától kezdve tértek át. Már az 1870-es években igen jelentős volt az évelő pillangósok vetésterülete, mintegy 60—80—100 kh-ról takarítottak be évente zölden és szárítottan több ezer mázsa szüleséget, zabosbükkönyt ugyancsak 80—100 kh-ba vetettek, a pár holdas magnak valót leszámítva tulajdonképpen ezt is takarmányként hasznosították. A réti szénán és a sarjún kívül a főbb szálastakarmányokat még mintegy 20—30 kh-as mohar, 10—20 kh-as baltacím és a pár holdon termelt tavaszi rozs, illetőleg köles egészítette ki. Századunk elején a csákvári gazdaságban a pillangósok és a kevertfüves baltacím területe mintegy 250—300, a zabosbükkönyé 120—-130 kh-ra emelkedett, a köles és mohar együttvéve 50—60 kh körül járt, s 20—30 kh között ingadozott a zölden feletetett rozsterület. A takarmányhozam ugyanakkor tovább bővült a 30—40 kh-on termelt lóbabbal és a 80—90 kh-on vetett csaiamádéval. Majkon a zabos és rozsos bükköny mellett kevés csalamádét és lucernát, időnként bíborherét és mustárt vetettek. A császári gazdaságban csak 1900 után tértek át komolyabb formában a takarmány termelésre. 131 Végül is annyi mindenképpen megállapítható, hogy az uradalom házi kezelésben tartott gazdaságaiban a kapások közül mindvégig a kukorica állt az első helyen — jóllehet az uradalom sertéstenyésztése ekkor még igen kezdetleges fokon állt. A takarmányok közül pedig a zabosbükköny, lóhere, lucerna s a kevertfüves baltacím és csalamádé termesztési területe volt a legnagyobb. Vetés, magtiszlítás, nemesítés Az eszközváltást rendszerező néprajzos korszakunk egyik „részleges" váltásának nevezte a kézi vetésről a gépi vetésre való áttérést, 132 de vele megegyező eredményre jutott a vetés gépesítésének problémáit behatóbban boncoló agrártörténész is. 133 A csákvári uradalom két gazdaságában azonban ez az „átváltás" már a kiegyezést követő években „teljes" fordulatot vett: a kézi vetés helyett eleinte szórva, majd nem sokkal ezután már sorbavető gépek hintették szét, illetőleg rakták sorba a magvakat. Az uradalom egyetlen gazdaságában az 1850-es és 1860-as évek fordulóján még mindössze csak 2 db „közönséges" (feltehetőleg szórvavető) vetőgéppel próbálkoztak, de 131. O. L. P. 189. II. TSZK. 1870—1894.; P. 188. IV. A. 2. 1860—1870. sz. n. és 1900— 1902. sz. n. 132. Varga Gyula: i. m. 341—343. p. 133. Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországvon. Bp. 1966. Mezőgazdaságtörténeti Tanulmányok. (Szerk.: Wellmann Imre.) 214— 216. p.
