Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
III. Táj és település
III. Táj és település A feudális kor hagyományos gazdálkodásában, amint már utaltunk rá, a természeti tényezőnek jóval nagyobb szerep jutott, mint manapság. Még ősöktől örökölt babonás szokások, megrögzött előítéletek szőtték át a szántóvető ember mindennapi foglalatosságát; még hiányzott a tudományos alap, melyre a természet adottságaihoz tevőlegesen simuló, vagy éppen annak erőit igába törő ésszerű termelési eljárások épülhettek volna. De a nép körében hiányzott a szabadság is, hogy ki-ki ereje s legjobb tudása szerint élhessen az emberi ész feltárta lehetőségekkel: a társadalmi korlátok, a robotolás kényszere, az adóztatás bénító hatású módszere, a birtoklás és megművelés feudális kötöttségei útját állták a paraszti szorgalomnak és befektetésnek. Pest megye népének kétszáz év előtti gazdálkodásában még inkább kidomborodott a természeti adottságok meghatározó jelentősége. Igaz, kivált a törökvilágot követő első évtizedekben, kevésbé verték béklyóba a paraszt igyekezetét a feudális kötöttségek. Hiányzott azonban az intenzívebb gazdálkodás gyakorlata, mely a szorgalomnak szárnyakat adhatott volna; a termelőerők alacsony szintjével kezdetleges viszonyokhoz idomult termelési tapasztalat és tudás járt együtt. Az emberi erőfeszítésnek mindenekelőtt a természet erőivel való küzdelemre kellett összpontosulnia, melyek hatalmasul eluralkodhattak ezen a tájon a másfélszázados török hódoltság s a rákövetkező, rövid megszakítással negyedszázadig tartó hadakozás sorvasztó ideje alatt. Annyira, hogy megszelídítésük, hasznos munkára fogásuk még 1768 táján is hátrább tartott néhány lépéssel, mint az emberi erőfeszítés megszakítatlan folytonosságától és következetességétől formált vidékeken. A táj mai képe 15 is sokat elárul a természeti adottságokból, melyekkel a gazdálkodó embernek két évszázaddal ezelőtt meg kellett küzdenie. Az éghajlat tényezői kevéssé módosultak azóta; nem sokat változtak a felszíni formák sem; már többet a talaj adottságai; a vízrajz viszont s a növénytakaró számottevő átalakuláson ment át az utóbbi kétszáz esztendő alatt. De kellő óvatossággal belőlük is vonhatunk következtetést a táj hajdani, egysíkúnak korántsem mondható arculatára. A mai Pest megye dunabalparti részének mindenekelőtt a felszíni formák reliefje ad határozott tagoltságot. (Ld. a térképet.) Észak felől a Cserhát nyugati és déli nyúl15 Ld. Magyarország éghajlati atlasza. Budapest 1960. — ASZTALOS ISTVÁN —SÁRFALVI BÉLA: A Duna —Tisza-köze mezőgazdasági földrajza. Budapest 1960. 7 — 8, 11 — 31, 311 — 14.
