Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

A parasztok vallomásai - IV. A Duna—Tisza-közi homokhátság helységei

terméseikből kilenczedet attanak. — És a földes uraságnak más pusztájára egy napi fii kaszállásra 12 kaszást küldöttének, kik azon kaszállásokat föl gyűjtötték és föl boglyáz­ták, annak, hova parancsoltatott, bé hordására és öszve rakására elegendő szekereket bocsájtottanak. Idővel egy napi kaszállásra 30 kaszásokat rendeltének ; továbbá az helség lakosainak fele ugyan azon pusztabéli réten egy nap kaszált, az másik felekezet penig azon kaszált szénát föl gyűjtötte, föl boglyázta és az egész helség bé hordotta és öszve rakta. Hoszu útnak megjárására az helség esztendőnkint helyes 4 gazdát önnön lovaival és kocsiával együtt rendelt. Midőn földes uraság által kívántatott, szekerekkel, vontató lovakkal, gyalo­gul szolgáltának, az földi termésbéli kilenczedet penig, hová parancsoltatott, vitték. — Lehe­tős, hogy valamit fizettettek, de iránta szótlant nem tudhatunk. Egyedül közelebb való esztendőkben szaporodásunkra nézve mondhattyuk, hogy föllyebb jelentett szolgálatokhoz ezek jöttének, úgymint: Három kar masin bőröket, három tábla szappant földes urainknak attunk censusban. — Korcsmának, mészárszéknek használlásá­ért öszve foglalva fizettünk 300 ft-okat. — Ugy közülünk minden egész helyes jobbágy 2 nap szántott. — Mikor földes uraink jószágokban le jöttének, konyhájokra eleséget attunk és lovaikat s cselédgyeit tartottuk. Eképpen adóztunk és szolgáltunk 1754-ik esztendeig, mellyben földes uraink más végzést velünk tevének. És e szerint minden egész helyes jobbágy őszi alá kétszer 3 nap, tavaszi vetés alá is 3 nap szántani, szántását bé vetni s boronálni, a' béli termést föl takarítása után bé hordani. És ha vidéki nyomtató nem tanálkozott, részre nyomtatni. Minden külön kenye­res jobbágy 3 nap füvet kaszálni, azt föl takarít tani és bé hordani tartozott. Minnyájan, midőn földes uraink parancsolattya érkezett, szekérrel, lovakkal, gyalogul szolgáltunk. — Földi minden terméseinkbül kilenczedet, és ha földes uraink az tizedet ki árendálták, azt is attunk. — És mind az kettőt részre, ha más nem tanálkozott, el nyomtattuk. — Ser, pálinka korcsmáért 15 ft-okat fizettünk, az bor korcsmát penigh ingyen használtuk. Mészár­szék jövedelmét is vettük, egyedül földes urainknak esztendőnkint 12 marha nyelvet attunk. — Konyhájára földes urainknak esztendőnkint csirkét 120, tyúkot 90, pulykát 30 vagy párjáért 1 ft, ludat 40 vagy egyért d 30, kacsát 60 vagy egyért d 15, tojást 600, olvasztott vajat másfél akót vagy iczéjéért d 25, és borjut 1 esztendőben egyet, másikban kettőt attunk. — Censusban 270 ft-okat fizettünk. De ezen végzés csak két esztendeig volt folyamatban, és 1756-lk esztendőben előbbi és akkor ezen helségnek bírásában bé lépett földes uraink osztált tévén magok között, minket határunkbéli földeinkel együtt föl osztottanak és mind adozásink, mind szolgálat tételeink iránt szövetséges bizonyos ui contractust ismét további teczésétg ki attak. Ez szerint helsé­günk továbbá is 64 ház hely számban meg hagyattatván, minden ház helyiül 4 ft-okat, házat egyedül birok 50 d-t. — Mészárszéknek esztendőt által; az korcsmának penigh három fertály esztendeig való árendállásáért földes urainknak 20 akó borát ki áruitatni és 130 ft-okat. — Három kartnasin bőröknek és három tábla szappannak föl váltásáért 15 ft-okat. — Föl­des urainknak előbbi esztendőkben szokásban vett konyhára való adózásokért 60 ft-okat fizetni. Minden juhos gazda egy jó sajtot adni. — Minden külön kenyeres gazda 40 kíve nádat vágni és azt szomszéd határban vinni. 3 nap füvet kaszálni, azt föl gyűjteni, föl boglyázni és bé hordani; minden egész helyes jobbágy szomszéd határban őszi vetés alá 3 nap kétszer és, ha szükséges, háromszor, vagy ha az forgatás nem szükséges, az helett tavaszi vetés alá is szántani, azon szántást bevetni és beboronálni ; következő termést föl takarittása után bé hordani és öszve rakni. — Földi mindennemő terméseinkből kilenczedet adni. — Azt tizeddel együtt (ha földes uraink ki arendállyák) bé hordani, és midőn vidéki nyomtatók nem tanálkoznak, folyó részében el nyomtatni ; árossá hétben nem akadván, Dunára vinni; földes uraink számára, ugy pásztorának, midőn szükséges, vám ki vétel nélkül őrölni; szekereinkkel, lovainkai, gyalogul, amint parancsoltatik, földes urainknak jószágán kivül való helyekre is menni. Hoszu utat, két egész helyes öszve fogván, el végezni tartozunk.

Next

/
Thumbnails
Contents