Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
II. A paraszti vallomások a forráskritika mérlegén
hanem várakozástól eltelve élt az alkalommal, hogy eleven részletezéssel feltárja sorsát. Csak itt-ott gyanítható valamelyes földesúrtól sugallt tartózkodás vagy alkalmazkodás, mint a Grassalkovich-uradalomhoz tartozó falvak válaszainak visszatérő fordulatában: „Sőt még dicsekednünk kelletik méltóságos uraságunkkal. . .", (jóllehet itt a földesúr relatíve megértő magatartását számszerű adatok is dokumentálják, s pl. a gödöllőiek a szokatlan új megterhelést sem hallgatják el). Vagy abban, hogy a hírhedten gátlástalan birtokos úr: Székely Miklós vérségi részbirtokán élő jobbágyok csak a puszta telkek sorsáról számolnak be, egyéb megterhelésükről hallgatnak. 10 Különben a közösség képviselőit szemmelláthatólag nem korlátozta különösebb tekintet, hogy szabadon előhozakodjanak azzal is, amit a megszokottnál sérelmesebbnek ítéltek földesuruk részéről. Hogy azután a birtokos urak kisajátító-kizsákmányoló ténykedésének nyílt feltárása akadálytalan szóhoz jutott a vallomásokról felvett jegyzőkönyvekben, abban létrejöttük itteni sajátos körülményeinek is része volt. Pest-Pilis-Solt vármegye, nem egy társához hasonlóan, eleinte szépen elfektette a nemesség jogaiba ütközőnek tekintett úrbéri rendeletet. Mikor azután a Helytartótanács kérdőre vonta: miért nem fogott a végrehajtáshoz, azzal védekezett, hogy erre a megyére jószerivel az egész úrbérrendezés nem alkalmazható: keresztülvitele a falvak népének csak rövidséget és nagyobb megterhelést okozna. Azt kérte tehát: hadd valósíthasson meg saját hatáskörében maga-kidolgozta, a megye testére, sajátos adottságaihoz szabott külön urbáriumokat. Valójában, a felszín alatt nem jelentett volna ez egyebet az úrbéri rendelet kijátszásánál; ám a királynő, hogy a nyulat kiugrassa a bokorból, bölcsen ráhagyta a megyei urakra: előírás szerint elindulván, dolgozzák csak ki a javasolt urbáriumot, de aztán terjesszék fel jóváhagyásra. így fogtak hozzá 1768 télutóján Pest vármegye kiküldöttei a jobbágyok meghallgatásához az úrbéri kérdőpontok alapján, s végezték a válaszok jegyzőkönyvbevételét részletekig ható buzgalommal abban a naiv hitben, hogy szabad kezük lesz a rendezés lebonyolításában, hiszen sikerült Bécs eszén túljárniuk. Nem gondolták meg, hogy épp a paraszti vallomások anyaga ad majd fegyvert az udvar kezébe ahhoz, hogy a birtokos urakra bizonyítsa valódi szándékaikat, s ennek segítségével mégis az általános rendezés végrehajtására szorítsa őket. Mire azután ráébredtek, hogy a királynő átlát a szitán, a jobbágynép nyilatkozatai, aláírva, pecsételve, sőt összesítő táblázatokkal is ellátva, már rég a felső hatóságok kezében voltak. Nemcsak a többnyire bő részletezés s az itt-ott leplezetlen földesúri önkényről árulkodó szöveg mutatja, hogy a Pest megyei parasztság helyzetfeltáró vallomásai lényegükben meg nem másítva, számottevő szépítés és elhallgatás nélkül maradtak ránk. Az úrbérrendezés ottani további menete is felszínre hozta ennek néhány tanúbizonyságát. Az még magában véve nem lett volna döntő, hogy a vármegyei urak — amikor még abba az illúzióba ringatták magukat, hogy maguk között szerezhetnek érvényt érdekeiknek — vezérfonalul szolgáló műnek nevezték a jobbágyválaszokról felvett jegyzőkönyveket. Sokkal fontosabb, hogy utólag nemcsak 10 A kormányhoz közelálló nagyurak: gr. Grassalkovich Antal kamaraelnök és hg. Esterházy Miklós jobban fel tudták mérni az úrbérrendezés végrehajtásának körülményeit és következményeit. Ez a magyarázata annak, hogy falvaik vallomásában hangsúlyt kap a földesúr jó bánásmódja, s hogy a Grassalkovich-uradalom falvai külön füzetben szerepelnek. — Székelyről a forrásszövegben említetteken kívül ld. WELLMANN IMRE: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés. (Kny.: Pest megye múltjából.) (Budapest) 1965. 174, 197.
