Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

A parasztok vallomásai - I. A dombvidék helységei - a) Cserhát-vidék

voltábul instantiankra esztendőnként el szokta engedni, és attul egyedül in recognitionem juris terrestrialis annue 14 egy akó bort adunk. Ezen köz szőlőnkön kivül vannak lakosinknak (kinek több, kinek kevessebb darabbal álló) szőlleje, mellyeknek hasznával, ha Isten áldását adgya, magunkat főképpen segélttyük. Városunknak határában lévő erdeibűi, úgy nem külöm­ben mélt. urasághnak külső erdeibűi is (különös licentionalis schaedák 10 mellett, mellyet az varasunk szokott osztani) minden pénz nélkül szabad fajzásunk vagyon Sz. Mihály naptul fogvást Sz. György napig, ugy mindazonáltal, hogy egyedül száraz és dőltt fáknak hordása szabad az lakosoknak. 6) Köz javunknak rész szerént ösmérjük varasunk mellett lévő Dunát is, melly által városunknak emporiuma szaporodik, és azzal is, a micskénk vagyon, jobban disztrahálhattyuk. Ellenben ugyan azon Duna vize kárunkra is szokott lenni, kivált jégnek indulásával, mivel! ollyankor ki önttvén, árendáltt malmainkban, házainkban, hajóinkban tetemes károkat szo­kott okozni; a miulta azomban edgy része az Duna parttyának ujabb úttal és töltései meg erősitetett, azon részrül házainkban annyi kárt nem tehett. — Maleficiumunk rész szerént az is, hogy ország uttyában lakván, mind szárazon, mind pediglen Dunán jövő sűrű transen­nákkal terheltetünk, és azáltal nagy deperditánk vagyon. — Ugy nem külömben varasunknak határja is igen kicsiny lévén, hacsak mélt. uraságunktól exarendált Csörög és Szór prediumok­kal nem segéltettnénk, varasunk határában sem heverő, sem pediglen vonyó marháinknak semminemű pascuumja nem volna. 5. Varasunk határa igen kicsiny lévén, szántó földgyeink nem házhelly után és nem is minden gazdáknak osztattnak, minthogy azon kivül is varasunknak nagyobb része mester emberekbül álló, és ha szintén némellyeknek földet akarnánk is adni, azt mesterségek miatt nem szántanák. Követtkezendőképpen csak nevezetessebb uttzáink szerint edgy némellyek­nek, akik marhassak és az szántásra, ugy nem különben forspont terhének viselésére elég­ségessek, földgyeinket szoktuk osztani illy móddal, hogy az olly an gazdának két vető földben 5—6 p. mérő alá való földgye adattatik, és azt mind őszi, mind tavaszi gabonával veti, mivel különössen őszi és tavaszi vetés alá (noha ámbár mélt. uraságunknak határunkban semmi­nemű majorság földgyei nincsenek) földeket, amint már föllül mondottuk, határunknak kicsinysége miatt nem szabhatunk. Vagyon ezen szántó földgyeinken kivül meg nevezett arendált pusztáknak határában is szántóföldecskénk, és azokat hasonlóképpen, amint vara­sunknak határiban lévőket, szoktuk osztani és azokhoz képest edgy gazdának 5—6 p. mérő alá való földgye jutt. Különös réttyeink varasunk határában nincsenek, hanem az meg nevezett Szór és Csörög pusztákon egy marhás gazdának, a ki két vonyó marhával forspontolni szokott, edgy szekér szénája szokott meg teremnyi; a ki pediglen 4 vonyó marhával forspontoll, két szekér szénát, ollykor, jó nedves esztendőben valamivel többet megkaszálhat. Sarjút, minthogy a marhánk első kaszállás után azonnal a rétre szorull, nem szoktunk kaszálni. 6. Már föllül emiitettük, hogy mélt. urasággal contractus mellett vagyunk, azért is semmi­nemű robottát nem teszünk. 7. Öregeinktül hallyuk, hogy hajdant varasunknak lakossai mélt. uraságunknak a földnek terméssibül csak tizedet adtak, és néhai nagy emlékezetű Dvornikovics Mihály püspök és földes urunk által circa annum 1700 az kilenczed hozat tátott bé, mellyet mostanában őszi és tavaszi gabonábul, borbul, méhbül, bárányokbul szoktuk adni, és a szerint (a mennyire tudtunkra vagyon) más helységek is ezen nemes Pestit vármegyében, a mellyek nem curialisak, az kilenczedet szokták adni. Ajándékokat mélt. földes uraságunknak nem adunk. Mi illeti pediglen adóinkat, azt már föllül meg mondottuk, és azon kivül sem pénzben, sem más termésekben mélt. uraságunknak semmi egyebet nem adunk. 14 A földesúri tulajdonjog elismeréséül évente. 15 Engedély-cédulák.

Next

/
Thumbnails
Contents