Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

I. A vetőgép működési elveinek és első típusainak kialakulása

14. Winter vetőgépe 14. Winters Sämaschine a német Winter találmánya, amelyet gabonán kívül hüvelyesek, répa, egyebek vetésére is használtak. Komplikált és érzékeny szerkezetek helyett ,,a legegyszerűbb matematikai törvények alapján épült", 6 soros, olyan erős és masszív, hogy „semmi sem árt neki". A járótengelyen levő soklyukú vetődobok és a vetőcső szerepét is betöltő ekekések (csoroszlya) 6—38 hüvelyk távolságra voltak állíthatók. A vetés mélységét 6 hüvelyken belül lehetett szabályozni. Elöl egy mankós kereke volt, hátul két körültüskézett járókerék, utóbbiak egyenetlen talajon is biztosítani tudták a simább járást, azzal az egyenletesebb vetést. Erőszükséglete két ló, egy felnőtt és egy gyermek munkás, napi teljesítménye 8—10 Morgen (2—2

l

/

2 ha). Egy véka búza vagy másfél véka árpa után, a körülményektől függően, 6—20 véka szemet takarítottak be. Minthogy a vetőgép ára 16 guinea volt,

90 a búza vékája pedig 5 shilling, a magmegtakarítást is kalkulálva a vetőgép ára, még aránylag kis vetésterület mellett is, egy év alatt megtérült. A sorvetés körüli viták kiterjedtek a termelési technika több kérdésére. A gabonafélék sortávolságát egyesek 7, mások 12 hüvelykben találták legcélszerűbbnek, általában 9 hüvelykes sorokba vetették, tehát a kor vetőgépeit is a különböző igényekhez kellett alkalmazni, s ez a változtatható sortávolságok egyszerűbb megszerkesztését követelte. A kézi vetésnél, még inkább a gépi vetésnél továbbra is sok szakvélemény, gyakran ellentétesek, keresték az ésszerű magtakarékosság határait. Egy sokfelé forgatott bécsi 9,1 Kb. 163 ezüst forint.