Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

I. A vetőgép működési elveinek és első típusainak kialakulása

Locatello után is sokan fáradoztak vetőgépek kigondolásán. Pár évvel a Sembrador születése után, 1670-ben Francesco Lana-Terzi jezsuita szerzetes tervezett egy vetőgépet, amellyel Angliában, Németországban is végeztek kísérleteket.

32 A feltaláló „üresfogú boronának" nevezte vetőgépét, az tehát neve után nyilván többsoros volt, barázdák megvonására alkalmas vetőcsövekkel,

33 emlékeztetve az indiai négysoros, magvályús vetőszerkezetre. Az olasz feltalálók sorában feljegyezték még gróf Luigi Riccetti, majd Harduino és Ignazio Ranconi nevét. Ebben az időben sokan még csak ráérők játszadozásának, ártalmatlan mesterkedesnek tartották a vetés gépi szerszámainak feltalálására irányuló törekvéseket. Főleg Olaszországban nem sokan akadtak, akik vállalták volna birtokukon az új gépek beszerzését és munkába állítását. Franciaországban 1699-ben a toscanai del Borro őrgróf tette közzé „Ceres szekere" nevű, szerinte az eddigieknél jobb vetőgép-találmányának ismertetését, az azonban a gyakorlatban nem terjedt el. Mint az lenni szokott, hamarosan versengés indult meg a vetőgép feltalálásának elsősége körül. Locatello versenytársa e téren az angol John Worlidge volt, aki 1669-ben a Systema Agriculturae első kiadásában leírt egy vetőekét, mint saját találmányát, erről azonban megoszlottak a vélemények. W. Hamm azt írja róla, hogy utánzata a Locatello-féle vetőgépnek. F. Bacon szerint egy Németországban már használatos búza vető eke másolata volt.

34 Tull angol és Du Hamel francia kortársak, akik maguk is dolgoztak jobb vetőgép konstrukciók kialakításán, meg sem emlékeztek műveikben Worlidge vetőgépéről, viszont John Mill szerint a vetőgépet Worlidge és Locatello egymástól függetlenül találták fel, „mindkettőről azt kell mondanunk, hogy első feltalálói votak a vetőgépnek".

35 Worlidge leírása szerint az általa szerkesztett vetőmű alkalmas volt többfajta mezei vetemény, hüvelyesek vetésére is, s a vetés távolsága, valamint az elvetett mag mennyisége szabályozható volt. Az adagolás a garat alatt forgó, rovátkolt fakerékkel történt, melyet kötél áttétellel a hátsó pár kerék tengelye hajtott. A mag az adagoló kerék rovátkáiból hullott a vetőcsőbe, amely előtt késes csoroszlya hasította a magbarázdát. Eddig sok gondot okozott, hogy mire a mag belehullott a csoroszlyák által túrt barázdába, addigra a magbarázdák összeomlottak, a magok nem a barázdafenékre, hanem az abba borult rögökre hullottak, s így nem kerülhettek a nekik szánt, csírázási igényüknek megfelelő, egyenletes mélységű magágyba. Worlidge a barázdahasítás és maghullatás gépalkatrészeit, a magvezető csövet és a csoroszlyát úgy szerkesztette egymáshoz, hogy mindkét 32 Th. Baleké i. m. IV. 390. 33 Rüssel H. Anderson i. m. 157. 34 Jí. Fritz i. m. 330. 35 J. Mill i. m. 357.