Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A gabonatermelés - Az aratás és hordás

kai, de azok — amint a radványiak mondják — „kényesebb" munkások lévén, ezért egy idő múlva újra visszatértek a hegyköziekhez. Mikóházán, de máshol is harmados földet adott az uradalom a helybeli aratóinak. Ha állandó kepése volt valaki valamelyik nagyobb gazdának, akkor az részes kukorica- vagy krumpliföldet is kapott. Ilyen esetben azonban a részes nem a 10., hanem csak a 12. keresztért aratott. Másképpen van most a demokráciában — amint általánosan megállapítják — a 7., de legfeljebb a 8. keresztet kell adni, de ilyen aratás nagyon kevés akad, mert a nagyobb gazdák is, hacsak lehet maguk végzik az aratást, hogy megtakarítsák a rész kiadását. A fentiekből világosan látszik, hogy az első világháború előtt a hegyköziek még messze eljártak aratni, a két háború között már csak a Hegyközre vagy annak közvetlen környékére korlátozódott ez a vándorlás. A felszabadulás után a részes aratás jelentősége egészen lecsökkent. Az aratás elkezdése napjául a Hegyközben csütörtököt tartják a legjobbnak. Ezért régebben, ha péntekre esett a kezdés, már előtte való nap kimentek és néhány kévényit csak azért vágtak le, hogy ne szerencsétlen napon kelljen az aratáshoz hozzáfogni. Az aratás megkezdése ünnepélyes volt, hiszen az egész évi munka legfőbb eredményét takarították be. A katolikusok keresztet vetettek: „Isten segíts" vagy „Az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében" szavakkal kezdték az aratást. A reformá68. Kilenc kévének háton való hazahordása. Felemelkedés a teherrel. Kishuta. Bakó F. felv.