Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A vetemények

A vetemények Véleménynek nevezik a Hegyközben mindazokat a növényeket, melyeket a gabonaneműeken kívül a szántóföldeken termelnek. Ezek közül csak a legjelentősebbeket: a kukoricát, a krumplit, a lencsét, továbbá néhány köztes növényt említek meg. A kukorica Az új kapásnövények közül a kukorica területünkön későn jelent meg és ma is mélyen az országos átlagon alul termelik. 1779-ben Radványban már kukoricakast említenek, ami az allodialis birtokon történő meghonosodásáról tanúskodik.

252 A paraszti termelés is megindulhatott a XVIII. század végén és a XIX. század elején. Kovácsvágásról 1802-ben már több adat bizonyítja a viszonylag nagyobbarányú ültetést.

253 1810 körül a zsellérek egyházi adóban már kukoricát is adhatnak.

254 Pálházán 1826-ban 5 5/72 köböl csöves tengerit szednek be kilencedbe, ami az új növény észak felé való benyomulását jelzi. De Radványban is, a rendelkezésektől eltérően, ebben az évben már kilenoedeket követelnek belőle, ami azt is mutatja, hogy annyit termeltek, hogy érdemes volt a behajtásával bajlódni.

255 Mindez a szántóföld egészéhez viszonyítva mégsem nevezhető gazdaságilag jelentősnek. Általában ezen a vidéken nem termeltek sohasem nagyban kukoricát a hideg időjárás miatt.

256 Bár időnként megállapították, hogy a délebbi részeken érdemes lenne nagyban is vele foglalkozni.

257 Igaz, a déli részeken még csak ültettek belőle valamennyit, de az északi Hegyközben sehogysem tudott meghonosodni.

258 Radványban pedig már 1826-ban a hajdú, a béres, a számadó kondás és a bojtárok is konvenciós kukoricaföldet kaptak, a fentiekkel együtt a mezőkerülő és a kospásztor bérében szemes kukorica is előfordult.

259 Az új növényt eleinte a kertekbe, az irtásföldeken, vagy az ugarnak a jószág által kevésbé járt sarkába vetették. Mint fentebb láttuk, későbben külön kukoricaföldeket osztottak. Ez jellemző volt nemcsak a felső vidékeinkre,

260 hanem az egész országra. A visszaemlékezés szerint a Hegyköz északi részében mindig nagyon keveset termeltek, éppen csak annyit, hogy zsámiskánák elegendő legyen.