Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)

Vörös Éva: "Lesben." Vadászati témájú fényképek a Mezőgazdasági Múzeum Eredeti Fényképek Gyűjteményében

nagy valószínűséggel állítható, hogy fényképeket szinte alig mutattak be. Vadászati témájú fotók jóval később kerül(het)tek be a gyűjteménybe aján­dékozás, illetve vásárlás útján. A gyűjteménygyarapítás célja vadászati jele­neteket ábrázoló fényképanyag beszerzése lehetett. A századfordulót követő évtizedek folyóiratait tanulmányozva megál­lapítható, hogy érdekes fényképek az uralkodó család és körének jelentős vadászatairól készültek. Ezzel mutatnak hasonlóságot a gyűjteményünk­ben őrzött fotográfiák is. Éppen a sajtóban közölt - esetenként más gyűjte­ményekben található - fényképes beszámolók alapján lehet pontosan meg­ismerni bizonyos felvételek kiegészítő (leltári) adatait, például a helyszínek és a személyek kilétét csakúgy, mint magának a felvételnek a pontos dátu­mát is. „ÜVEGSZEMEK PILLANTÁSA A TRÓFEATÁRBAN”8 A múzeum egykori vadászati kiállításainak több felvétele is megtalálha­tó a gyűjteményben. A prezentációk a kezdetektől egészen napjainkig tár­ják elénk trófeákkal, agancsokkal, agyarakkal, kitömött preparátumokkal és diorámákkal, különböző eszközökkel, fegyverekkel a vadászat történetét. Az 1896-os ezredéves kiállítás Vajdahunyadvárának belső és külső felvételeit a korszak legjelesebb fotográfusai készítették: Erdélyi Mór, id. Weinwurm Antal, Klösz György.9 Mindhárom fényképész szinte ugyan­azt a beállítást alkalmazta, hangsúlyozva az épület adottságainak látvá­nyos megjelenítését. Ma három Erdélyi Mórtól származó albumin nyomat szerepel a kiállításban, melyek - az akkori nevén - Gazdasági Múzeum vadászati csoportjának részleteit mutatják be: az egykori vajdahunyadvári épületrész földszinti és emeleti termeit tematikus elrendezésben, melyek 1897. szeptember 12-én nyíltak meg az ország első állandó vadászati kiál­lításaként. A fegyverek és a vadászati eszközök, valamint a nemesvad bemutatásán keresztül a „vadtörténelem” témája is megjelenítésre került. A képeken kiállítási tárgyak és elejtett vadfajok preparátumai is látható­ak korabeli ismert személyiségektől, pl. Habsburg József Ágost főhercegtől, Lendl Adolftól, Martha Vincétől. A tárgyak ajándékként kerültek az intézmény tulajdonába.10 Szinte ugyanilyen beállítású felvételek kerül­tek publikálásra 1906-ban a Vasárnapi Újságban11 is, bemutatva az újjá­épített Vajdahunyadvárat. A vadászati kiállítás berendezésénél szempont volt, hogy ismert és jeles személyektől kerüljenek be gyűjteményi darabok, s „a vadászurak mindegyikének jusson [...] egy-egy fülke, melyben diadal-8 Frazon Zsófia: Üvegszemek pillantása a trófeatárban. In: http://muzeumcafe.hu/hu/uvegszemek­­pillantasa-trofeatarban/ (megtekintve 2018. december 27.) 9 A fényképek leltári száma: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Eredeti Fényképek Gyűj­teménye 9929, 10584,10414,11027 (A továbbiakban: MMgMK EF) 10 A fényképek leltári száma: MMgMK EF 2012.1.1-7. 11 Vasárnapi Újság 53. (1906: 31. sz.) 500-502. 22

Next

/
Thumbnails
Contents