Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)

Sánta Ákos: Főúri halál a 17. századi Magyarország. Az élelemszerzéstől a szórakozásig

Kemény János fejedelem egy vadászatát mutatja be, ahol a lóhátról kópékkal és agarakkal vadásztak:

„Együtt a kópékkal szabadosán járnak

Az agárviselők. Ezért rendet állnak,

Az hajtó ebeknek jeleitől várnak...”57

Az elálló vadászok az agarakat a vadászvonalon a kopók elől a nyílt térségre kihajtott, menekülő vadra bocsátották, és lóval követték őket.

Rákóczi László ritkán vett részt több száz vagy ennél is nagyobb kiszolgáló személyzettel megszervezett, esetenként több napos udvari vadászaton. Ez lehet az egyik oka annak, hogy nagyvadfajok vadászatáról a naplójában kevés szó esik: öt év alatt öt esetben találunk utalást hajtásra, ebből kettőnél tudjuk, hogy biztosan meghajtották az erdőket, s ez valószínűsíthető a többi esetben is.58 Bethlen Miklós sem kedvelte ezeket a „sok napokat, heteket kívánó”, az otthonától távol rendezett nagy vadászatokat: „Az erdélyi urak szokása szerént nem követtem, hanem csak magam jószágiban, vagy ahhoz közel, hogy szolgáinak és ebeinek ellátásával nem más jobbágyait terhelje.” Ha mégis részt vett kíséretével ilyen vadászaton, akkor is figyelt arra, hogy a szénán és a tűzön kívül ne terhelje jobban más birtokos jobbágyait az ő vadászainak ellátása.59

Összegzésképpen elmondható, hogy a vadászat sokszor egyszerű, különösebb szertartás nélküli, szemet és lelket gyönyörködtető lehetőségével a főurak minden adandó alkalommal éltek. Életükben a vadászat gazdasági szerepe elhanyagolható jelentőséggel bírt. Leginkább kedvtelésből, saját szórakoztatásukra űzték azt. Ekkor még sem a tilalmi idők, sem a vadászterületek behatárolása nem akadályozta meg őket ebbéli kedvtelésük gyakorlásában. A tilalmaknak egy állandó háborúk sújtotta országban lehetetlen lett volna érvényt szerezni. A különböző utazások, hadműveletek szinte elképzelhetetlenek voltak az egyidejű vadászat nélkül, melyből az következik, hogy a vadászat eszközei - kutyák, fegyverek - igen nagy becsben álltak a kora újkorban. Mit is jelentett a vadászat? Zárásként álljanak itt Wesselényi István 1704-ben papírra vetett sorai: „vadászásom azt cselekedte, hogy egy óra is többé nem felejtette velem így megromlott sorsomat, kiben vagyok, csak ez az egynéhány óra, míglen ezen célozott vadamot behozhattam”.60

57 Gyöngyösi István: Poraiból megélemedett Phönix vagyis Kemény János emlékezete. 1693. Idézi: Csőre Pál: A magyar vadászat története. Bp. 1994.106.

58 1654. szeptember 24-én a következőket írta: „Hajtattam meg ismét ugyan a szolyvai hegyet, lőttem magam egy igen nagy medvét, csak szintén egy lövéssel, [...] sebesítettek meg az puskások is halálosan három medvét.” Rákóczi, 69.

59 Bethlen, 502.

60 Wesselényi, 84.

17