Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)

Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1918-1945)

1 Károly honvédelmi miniszter az ország területén található valamennyi katonai postagalamb-állomás részvételét engedélyezte. A feleresztéseken résztvevők így is csupán a szombathelyi, soproni, miskolci és szegedi pos­tagalambokkal találkozhattak. A feleresztéseket és a berepüléseket minden állomáson a COLUMBIA megbízottja, a honvédelmi miniszter és az adott helyi egyesület egy-egy küldöttje ellenőrizte. A galambok összteljesítményét a bizottság tagjai a megtett út és a repülé­si idő összehasonlításával, a visszatért galambok százalékos eredményével, illetve a legjobb átlagteljesítmény alapján bírálták el. A versenykiírási köz­leményben a szervezők leszögezték: „A röpversenyre benevezett galambok után hazafias célra való tekintettel benevezési díjat nem szedünk.”8 A ver­senyeken ugyan az évek előrehaladásával már egyre több hazai tenyésztő vett részt, a feleresztések végpontjai az 1920-as évek második felében nem változtak lényegesen. A tárgyalt időszakból még két jelentősebb verseny­­alkalomról tudunk. Az egyik a COLUMBIA 1926 szeptemberének végén rendezett Hatvan-Budapest közötti versenye, amelyre a hazai tenyésztők 101 fiatal postagalambot neveztek be.9 Az egyesület a Kecskemét-Budapest közötti 80 km-es légvonaltávolságban 1926 októberében szintén rendezett még egy versenyt fiatal galamboknak.10 MALOSIK FERENC ELNÖKSÉGE ÉS A MAGYAR POSTAGALAMBSPORT FELLENDÜLÉSE A hatalmas népszerűségnek örvendő Jandaurek Vince 1929 májusában mondott le a Columbia Postagalamb Sportegyesület elnöki tisztégéről. A közgyűlésről készült beszámoló szerint a megjelentek szűnni nem akaró ovációban részesítették az elnököt, aki csaknem három évtizeden keresz­tül valóban lelke volt nemcsak az egyesületnek, de a magyar postagalamb­­sportnak is. A közgyűlésről készült beszámoló szerint az egyesület tag­8 Szeged-vidéki baromfitenyésztő 2. (1924: 2. sz.) 3. 9 A galambokat szeptember 26-án reggel 9 órakor eresztették fel. A versenyt ezúttal Vermes Arthur 431/21 számú sötét kovácsolt hímje nyerte. Postagalambja az 51 km-es utat 44,5 perc alatt tette meg. Az aranyéremmel jutalmazott eredménnyel a Columbia titkárának postagalambja új rekordot is fel­állított. Míg a második helyezéssel 220/53 számú fakó hímjének köszönhetően Süss Károly büszkél­kedhetett, addig Türr Lászió 151/90 számú ezüst hímje a harmadik helyezést hozta tulajdonosának. Schneider Lajos 258/64 számú kék tojója negyedik lett a versenyen. Az 1920-as években még a szer­vezet alelnökeként tevékenykedő Malosik Ferenc javaslatára egy 200 000 koronás junior tiszteletdíjat is adományozott az egyesület, melyet Német Ödön korabeli tenyésztő kék hímje nyert el. 10 A 93 darab benevezett postagalambot október 4-én délben eresztették fel Kecskeméten. Milecker Anna 69. számú kék hím galambja érkezett elsőként Budapestre 1 óra 3 perc alatt, percenként 1276 méter sebességgel. A galamb a források szerint új rekordot állított fel teljesítményével, amely ugyan­csak kiérdemelte a COLUMBIA aranyérmét és az első helyezésnek járó tiszteletdíjat is. A második helyezés Vermes Arthur 2614. számú kék tojója, míg a harmadik a pestvidéki rendőr-főkapitányság 417. számú sötét tojója lett, 1124 méteres sebességével. Az utóbbiak természetesen a Columbia ezüst- és bronzérmet, valamint tiszteletdíjat nyertek. A versenybizottság tagjai között Jandaurek Vince gaz­dasági főtanácsos mellett ezúttal Vályán László őrnagyot, Nemesszeghy Jenő ny. őrnagyot, Fekete József gyárigazgatót és ifjabb Jandaurek Vincét találjuk. Pesti Hírlap 48. (1926: 223-249. sz.) 21. 162

Next

/
Thumbnails
Contents