Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Vörös Éva: 120 év időben és térben. A Vajdahunyadvár és a Magyar Mezőgzadasági Múzeum története több dimenzióból
1 hatjuk, hogy - valójában önkéntelenül - alkalmaztuk Fiona Cameron megállapítását: „...a tárgyakról és szerepükről szóló kizárólagos állítások - mint a múlt eseményeinek objektív „evidenciái” - kétségbevonhatók ... a tárgyak jelentése kontextusfuggő, így egy tárgy értékelésének és dokumentációjának olyan kérdésekkel is szembe kell néznie, mint hogy kinek volt köze a tárgyhoz, hogyan gyűjtötték, ki értelmezte és miért, hol történt meg ez az értelmezés és így tovább”.15 Ez egyben lehetőséget is biztosított arra, hogy a tárgyakhoz további jelentéseket is kapcsolhassunk. Ennek eredménye, hogy a „múzeumi gyűjteményekkel kapcsolatban elérhető [...] vélemények, magyarázatok, forrásmunkák és értelmezések széles választéka”.16 Szempont volt és jó lenne, ha követendő lehetne a jövőben is, hogy a tudományos kutatások és feldolgozások alapján az adott műtárgyaknak bemutatása úgy történjen meg, hogy azt a látogató könnyebben legyen képes befogadni az értelmezés és az időrendben való haladás elrendezése, vagyis a prezentáció eredményeként. Viszont kiállításunkban a műtárgyak sokfélesége és keletkezési idejének különbözősége nem tette lehetővé, hogy egy folyamatos idővonalat építsünk fel. Ezért válhatott tudatos céllá, hogy a tárgyak köré narrációt írva mutassuk meg egyediségüket. De mindezen túlmutatva, értelmezési lehetőségeiket gazdagítva ún. poliszémikus tudásmodellként is értelmeztük a tárgyakat úgy, hogy „egy sor kulturális, történeti, technológiai, művészeti és szaktudományos kontextushoz”17 tudtuk kapcsolni. A legjobb példa erre a kiállítás középpontjába helyezett gyűjteményi tárgy: az ún. Térey-serleg. Valódi kincsként, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár számára egy magánszemély által adományozott jelenkori nagyértékü műtárgyként prezentáltuk.18 Azon kívül, hogy a leszármazottak segítségével elsődlegesen a családtörténet tárult fel, konkrét ismeretet kaptunk a tárgyhoz köthető Térey Pál (1831-1883) személyéről is, valamint a műtárgy készítőjéről, továbbá a hozzájuk kapcsolódó eseményről is.19 A serleg 2015-ben került a család leszármazottjaitól, az Angliában élő Philip Jacobtól és feleségétől az intézmény tulajdonába ajándékként. Térey Pál az 1867. évi párizsi világkiállítás kiállítási biztosa volt, akinek munkája elismeréséül Magyarország „kiállítói és iparosai” készíttették emlékül az adományozott serleget. Életének egy fontos mozzanatát kiemelve megemlítjük, hogy szabadságharcos múltját követően 1860-ban tért vissza az országba, és Dárl5Uo. 165. 16 Uo. 166. l7Uo. 173. l8L.sz.: MMgMK Numizmatikai Gyűjtemény 2016.1.1. 19 Érdekes képi és írásos összefoglalások az 1867. évi párizsi világkiállításról francia internetes portálokon, blogbejegyzésekben, mint például http://www.expositions-universelles.fr/1867- exposition%20universelle-paris.html, valamint a Francia Nemzeti Levéltár elérhető repertóriuma a kiállítás ikonográfiájáról http://www.archivesnationales.culture.gouv.fr/chan/chan/series/pdf/ F12-1867-iconographie.pdf, továbbá a kiállítás részletes katalógusa a Francia Nemzeti Könyvtár digitális adatbázisából: http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k935047z/fl.image, megtekintve 2017. március 2. 64
