Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1882-1918)
dásával egyértelművé vált, hogy a Gallus szerkesztőjének törekvései nem találnak támogatásra. A későbbiekben még számos korabeli szakfolyóiratban - mint a Baromfiak, Erdélyi Gazda, Falusi Gazda, Szárnyasaink, Köztelek, Gazdasági Lapok - publikáló szerkesztő 1888 nyarán kellő számú előfizető hiányában beszüntette a lapot.19 A „Columbia-kör” életét kezdettől a postagalambászok irányították. A postagalamb-tenyésztésre jellemző titoktartás ellenére a tenyésztők tábora már a 19-20. század fordulóján szervezettebbnek tűnik, mint a más fajtákat tenyésztők közösségei.20 Ez a körülmény részben a postagalamb-tenyésztés már említett hadi célokat is szolgáló tulajdonságával magyarázható.21 Nem véletlen, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia területén a szervezett postagalamb-tenyésztés 1882 előtt kezdetét veszi, amikor Zimmenman Ágoston elnökletével 1874-ben megalakul a bécsi székhelyű Osztrák-Magyar Postagalamb Egyesület.22 A postagalambok teljesítményének felmérése és a gyakorlati alkalmazhatóságukban rejlő lehetőségek feltérképezése a közös hadsereg kereteiben zajlott. A dualizmus rendszerének közös hadügyminisztériuma Komáromban állítja fel az első magyar galambposta-állomást. A komáromihoz hasonló állomásoknak a hadügyminisztérium kezdeményezésére történő felállítása nagyban elősegítette a postagalambászat hazai földön való térhódítását, hiszen a hadügyminisztérium - a Monarchia postagalamb-állományának feltérképezése után - a krakkói, bécsi, olmützi és semmeringi állomány mellett a komáromi állomás postagalamb-feleslegéből is díjmentesen ajánlott fel tenyészanyagot. Emögött elsősorban az a szándék állt, hogy egy várható háborús konfliktus esetén kellő nagyságú tenyészanyagbázis álljon a Monarchia közös hadseregének rendelkezésére. A szervezett adományozási akci'’Grubiczy Géza életrajzáról bővebben lásd: Magyar Agrártörténeti életrajzok. 1. köt. Szerk. Für Lajos Pintér János. Bp. 1987. 689-692. “Csaknem fél évszázaddal később, a rop-, dísz-és haszongalambfajták tenyésztésének históriájára visszapillantva a Magyar Galambsport Szövetség hivatalos lapjában Antal István is megjegyzi: „Az elmúlt ötven év tapasztalatai alapján meg kell állapítani, hogy egynéhány dísz- és gazdasági fajtánkat kivéve nem fejlődés, hanem visszaesés következett be ebben a sportban. Nincsenek érdemükhöz méltóan felkarolva a Magyar óriás házi, Magyar fodros, Magyar pávás, Tyúktarka galambfajtáink, melyeknek nemzetközi értéke valutában kifejezve összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a díszgalambként tenyésztett röpgalambjainké.” (Bővebben lásd: Antal István: 50 éves jubileum előtt. In: Galambsport 3. (1957: 4. sz.) 3. 21A „Columbia” Budapesti Galambkedvelők Körének új elnökeként Grubiczy Géza is kiemeli 1886-os beszédében: „Galambjainkat általában kedvtelésből tartjuk, ápoljuk, szaporítjuk, nemesítjük. És ez jól van így, mert tudjuk azt, hogy az ember a munka fáradalmai után felüdülésre, szórakozásra vágyakozik [...] De gazdasági tekintetből is érdemelnek a galambok figyelmet, mert a galambok némely fajtái, mint hústermelők és gyommagirtók is számba vehető tényezők. A galambposta intézményt, ennek honvédelmi tekintetben való rendkívüli fontosságát ismerjük mindannyian.” (Bővebben lásd: Szikora András: Emlékezés Grubiczy Gézára. In: Postagalambsport 28. (1982: 3. sz.) 4. 22Tamás István: A Magyar Postagalamb Sportszövetség története. In: Galambász magazin 2. (2004: 8. sz.) 16. 237 T I
