Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1882-1918)
Jóllehet az MMgMK által szintén féltve őrzött kötet „Galambnevelés” című fejezete kissé vázlatosra sikeredett, a fent összegzett munkákhoz hasonlóan érinti az egyes galambfajták legjellemzőbb külső ismertetőjegyeinek leírását, sőt a galambtartás és galambegészségügy témakörét is.13 „Fillérekből forintokat” Az első szakkönyvek, szaklapok és jelentőségük A szervezett magyar galambtenyésztés megindulását követően a postagalambászat, valamint a röp,- dísz- és haszongalamb-tenyésztés átfogó témakörének kérdéseiről - mint az egyes galambfajták első „fajtaleírásai”, a postagalambászok által megrendezett versenyek és ezek eredményei, a „Columbia-kör” havi rendszerességgel megtartott tanácskozásai - az 1. világháború végéig több korabeli szaklap is naprakészen beszámolt. Ebben a vonatkozásban nem kizárólag az OMGE baromfitenyésztési szakosztályának Baromfiak címet viselő — és egyébiránt a Köztelek mellékleteként megjelenő - hivatalos közlönyét említhetjük, hanem a Parthay Géza szerkesztésében megjelenő Házi szárnyasaink, majd utóbbi szerves folytatásának tekinthető Szárnyasaink című lapokat is. Mivel utóbbi kiadvány 1900-as évfolyama Baromfitenyésztési Lapok címmel került az előfizetők kezébe, fejlécén 1901-től az alábbit olvashatjuk: „A Gallus és a Baromfitenyésztési Lapok egyesítése ”. Bár a Szárnyasaink mind színvonalát, mind élettartamát tekintve a témát felkaroló századfordulós periodikus kiadványok között páratlan volt a maga nemében, mégsem a Parthay Géza által szerkesztett kiadvány volt az első olyan komoly baromfitenyésztési szaklap, amely felkarolta a galambtenyésztés ügyét. 1882 előtt létezett már ugyanis olyan időszaki kiadvány, amely helyet biztosított a galambtenyésztés témakörének. Ide sorolható a Grubiczy Géza gazdasági szakíró tulajdonában lévő - valamint általa szerkesztett - első magyar nyelvű kisállattenyésztési szaklap: a Gallus. A havi rendszerességgel nyolc oldal terjedelemben megjelenő szaklap 1876 karácsonyán indult, és kezdetben csupán 11 előfizetőt tudhatott maga mögött. A Földművelésügyi Minisztérium ménesuradalmi, majd állattenyésztési osztályán 1889-től dolgozó elméleti és gyakorlati szakember több ízben kijelentette, hogy baromfitenyésztési folyóirata nem nyerészkedési célokat szolgál. Annak ellenére sem, hogy lapja állandó anyagi gondokkal küszködött. Hivatástudatából eredően nem csekély anyagi áldozatot hozott azért, hogy - a korabeli nyugat-európai példához hasonlóan - a magyar baromfitenyésztők is színvonalas szakközlönyt vehessenek a kezükbe. A Gallus minden számának fejlécén megtaláljuk az alábbi mottót: „Ez az az iparág [...] 13 Leibitzer János: Méhe-, Selyembogár-, Disznó- ’s Baromfitenyésztés. Vagy alapos útmutatás a méhekkel, selyembogarakkal és szedres kertekkel bánásra [...] mint lehessen a disznóknak és baromfiaknak legjelesebb fajtáit megesmemi [...] kellően táplálni. Pest 1835. 227-232. 235 t i
