Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Lázár László: Az erdélyi agrármúlt kutatása és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szerepe
Sokat segített az Egyesület anyagi gondjain Wass Ottilia grófnő (1829-1917) azzal, hogy Kolozsvár főterén álló bérházát az EMÉ-nek adományozta, s így szerény, de biztos anyagi eszközökhöz juttatta az intézményt. Egyébként rövidesen bebizonyosodott, hogy az EMÉ-re a hatalomváltozás után még nagyobb szükség van, mint korábban, mert a magyar egyetem megszűntével „az erdélyi tudományos élet folytonosságát ez az intézmény biztosította” -olvashatjuk Szabó T. Attila professzor rövid történeti összefoglalásában. Bár az 1920-1930-as évtizedet az állammal és hatóságokkal az Egyesület fennmaradásáért folytatott küzdelem jellemezte, a tudományos és népszerűsítő munka is beindult, aztán 1930-tól rendszeressé is vált. Fontos szerepet töltöttek be az évente megtartott vándorgyűlések. A második világháború után az EME ismét az újrakezdés nehézségeivel volt kénytelen szembenézni, de a munkát sikerült újraindítani. 1947-től azonban — koholt vádakkal - támadás indult ellene, míglen 1950-ben a kommunista diktatúra - más erdélyi magyar intézményekkel együtt (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület) - felfüggesztette működését. Gyűjteményeit pedig törvénytelenül elvették és állami intézmények kezelésébe kerültek. Közel negyvenéves kényszerszünet szakította meg az EME munkáját, de tagjai megőrizték szellemét, s egyéni műhelyekben folytatták a munkát, majd az 1989- es változások adta lehetőséget kihasználva 1990-ben újjáalakították az Egyesületet. Azóta jogi személyként a korábbi alapszabályok szerint, jogfolytonosságát fenntartva folytatja tevékenységét. A jogfolytonosság bizonyságának tudatával az EME vezetősége többször kifejezte tulajdonosi igényét gyűjteményei s épületei iránt. A Wass Ottilia-féle kolozsvári házat, amelynek telekkönyvében változatlanul tulajdonosa volt, 1998-ban a román kormány sürgősségi rendelettel visszaítélte az EMÉ-nek, gyakorlatilag azonban semmi nem történt a birtokba való helyezése érdekében. Noha a gyűjtemények dolgában sem tapasztalható kedvező változás, az Egyesület mégsem mondhat le sem vagyonáról, sem önállóságáról. A gyűjtemények tulajdonjogának visszaszerzését az elnökség továbbra is feladatának tekinti. A kétségkívül fennálló számos - főleg anyagi természetű - akadály ellenére az EMÉ-nek sikerült megtalálnia funkcióját az 1989 utáni helyzetben. Ezekről írta Jakó Zsigmond professzor, az Egyesület elnöke az 1990-es újjászervezés alkalmából: „Mi az erdélyi magyarságot mindig a magyar nemzet, műveltségét pedig az egyetemes magyar műveltség szerves részének tekintettük és tekintjük ezután is. Tudományos munkánkat azonban mindig úgy végeztük és ez után is úgy kívánjuk végezni, hogy annak ne csupán az erdélyi és az egyetemes magyar, hanem az ország, Románia, a román és az egyetemes tudományosság szintén hasznát láthassa. Valljuk a nemzetek közötti együttműködés nélkülözhetetlenségét és kölcsönösen hasznos voltát a tudományos munkában. Készek vagyunk intézményes formában vagy egyénileg a legteljesebb együttműködésre minden112
