Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Nagy Ágota: Parasztkertektől a gyógynövénykertekig
sése, de a mind teljesebb kép érdekében a főúri kertek jellemzésével, a híres 16-17. századi magyarországi kertkultúra bemutatásával is foglalkozunk. Mindezek hatását napjaink paraszti kertkultúrájára a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 20. század végi, Szatmár megyei gyűjtőútján, valamint magyarországi települések előkertjeinek tanulmányozása során tapasztaltakkal támasztjuk alá. Ez utóbbi megfigyelések a 2000-es évek elején történtek. A PARASZTKERT ÉS A GYÓGYNÖVÉNYKERT ÉRTELMEZÉSE Mielőtt a címben megjelölt két kerttípust körüljárnánk, a kert általános definícióját a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke segítségével határozzuk meg: „általában a lakóház körül található, rendszerint bekerített, zöldségfélék, gyümölcsfák, virágok ültetésére és megóvására szánt terület. A kert szó a kerül, kerít, kering igék kér- alapszavából származik, a régi magyar nyelvben és néhány mai nyelvjárásban ’kerítés’-t is jelent. Feltehető, hogy a <bekerített hely>-re, valamint a hasonló rendeltetésű, de kerítetlen területre vonatkozó jelentése jelentésátvitellel alakult ki. - A kert szó régebbi magyar jövevényszóként megvan az osszét és más azzal szomszédos kaukázusi nyelvekben is. Ezért valószínű, hogy régebbi vagy egyidős azzal az időszakkal, amikor a vándorló magyarok ezekkel a népekkel szorosabban érintkeztek. Okleveles adatok alapján a mo.-i falvakban először a 13-14. sz. fordulójától mutathatók ki vetemények termesztésére kijelölt területek, amelyek már ekkor a 19-20. sz.-ban ismert helyeket foglaltak el a településszerkezetben. - Leginkább a lakóház mellett (mögött) a telek folytatásában húzódtak vagy a település szélén, ill. a határ egy vagy több pontján csoportosan helyezkedtek el. Ezekben főleg káposztát, répát és más zöldségfajtákat, különleges művelést, gondosabb talaj-előkészítést, ápolást igénylő növényeket termesztettek. Az ugaron legelő állatok ellen óvni és valamiképpen bekeríteni kellett őket. Különösen szívesen fogták kerti művelésbe a legelő állatoktól elhagyott, dúsan trágyázott állásokat. Hasonlóan keletkeztek a virágoskert, a szőlős, gyümölcsös-, irtás-, kenderes-, vad-, komlós-, füves-, dinnyés-, sáfrányos stb. kertek is... A kert szó széles jelentéskörét mutatják a régi nyelvben és a recens kultúrában előforduló lator-, méhes-, mezei-, paradicsom-, útvesztő- (labirintus), templom-, temető- stb. kert. Ide tartozik a belterjes kultúrákkal foglalkozó gazdálkodási ág, a kertészet megnevezése is. ”2 A néprajzi lexikon számos kerttípus felsorolása között sem a parasztkert, sem a gyógynövény- vagy kolostorkert nem fordul elő. Ugyanúgy nem ismeri ezeket a klasszikus szómagyarázatairól közismert Pallas Nagylexikon sem. Ez a két kertészeti, kertépítészeti szakszó Rapaics Rajmund tudományos népszerűsítő könyvében, az 1932-ben megjelent „A magyarság virágai” című munkában viszont ilyen markáns elkülönültségben tűnik fel: „A kolostorkert eredetében a császári Róma hagyatéka, kertészeti rendszere és növényei azonosak az itáliai ókori parasztkertekkel, ami római kertészeti írók munkáiból, például Columellá-éból könnyen megállapítható. A gazdagok díszkertjei, a császárok és hatalmasok villakertjei szinte nyom nélkül elpusztultak a népvándorlás áradataiban, de a római parasztkert nemcsak, hogy helyet kapott a kolostorok lakóinak életében, hanem több tekintetben alapvető fontosságot nyert. Bizonyos fejlődésen is átment a római hagyaték, kivált mikor az 2 Magyar Néprajzi Lexikon, 1977. 48
