Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Csomag Zsigmond: A magas és a népi kultúra írásos gazdálkodási emlékei, az agrárkalendáriumok
sítás, köztestermesztés is a jobb területkihasználás és a nyereségesebb gazdálkodás érdekében történt.22 Április azonban a gazdálkodás szempontjából is nevezetes kalendáriumi napot, Szent György napját (április 24.) hozta el, amikor általánosságban is megindult a gazdálkodás a kényszerű téli hosszú szünet után. A kukoricát is ekkor vetették. Nagyváthy részletesen leírja a kukoricavetést, ami újvilági növényként ekkor még nem volt általánosan ismert, de a délnyugat-magyarországi uradalmakban a kelet-nyugat irányú sertéskereskedelem miatt ekkor kezdett kialakulni a nagymértékű takarmánynövényként való felhasználása. „Szent György napkor kell a Kukoritcát rakni, ez a plánta igen jó földet szeret, erre nézve szükség azt jól meg trágyázni, aprítva meg szántani és előtte meg boronálni, hogy a rohandó szemek annál jobb helyre essenek. Öt szemet szokás egy bokorba tenni; de ebből is az első kapálás alkalmatosságával 3 szálat, leg alább pedig kettőt szükség kiszakasztani. Némellyek az el rohandó magokat trágya lévben szokták 12 óráig áztatni, és ez után kévéssé meg száraztván elrakni. Ez jó ollyanra, ha a föld nedves, de ha a szárazságtól lehet félni, nem egészen bátorságos a magot meg ásztatni. Ha a Kukoritza földek igen messze feküsznek, és e miatt elegendő trágyát nem lehetne reájok vitetni, elég lesz a ganajt a fészekbe bé tölteni és a magot abba rakatni, az egésszen meg trágyázott Kukoricza földek sokszor elegendő bövin maradnak; azért azokba Rozsot szokás vetni.”23 A konvenciós fizetés bab, borsó, lencse, hagyma, sárgarépa természetbeni fizetése érdekében ebben a hónapban vetettette el a magokat. A futó-karósbab támasztékául karó helyett Nagyváthy a bab közé vetett kendert ajánlotta.24 Májusban ültették ki a magnak szánt zöldségnövényeket, azokat a kétnyári, kétéves növényeket, amelyek az adott évben hozták termésüket, magjaikat. Ezeket a növénykéket a túlzott vegetatív, zöld részek fejlesztése elkerülése érdekében hajtásaikon visszacsípték, hogy ezzel is a termést, illetve a magképzést segítsék elő. Amint érni kezdtek a vetőmagnak szánt magok, a verebek és más madarak ellen hálóval védték a magkezdeményeket. A jó vetőmagot megbecsülték. Plessing már 1796-ban külön hangsúlyozta, hogy: „kertészségnél igen sok függ a jó magtól; ugyan azért a maga hasznát óhajtó gazda soha födgyeit roszsz maggal bé-ne vesse, mellyek megérdemlik hogy jó, és hasznos maggal bé-vetessenek; következendőképpen, hogy ha egyszer jó magokra szert tett, vigyázzon jól, hogy azokból ki-ne fogygyon.”25 Májusban már a hidegtűrő zöldségfajok, spenótok, saláták és más korai kerti zöldségnövények szolgálhatták ki az uradalmak konyháinak igényeit. Júniusban írta elő Nagyváthy a burgonya, a kukorica, a káposztapalánta és a dohány megkapálását, a len gyomlálását, valamint a dinnyék feltöltögetését. Az uradalmakban női alkalmazottakkal köménymagot szedetett, meggy- és földieperecetet (szamóca) készíttetett, de már a télre való uborkát is savanyíttatta.26 Nagyváthy az asszonyi gazdálkodói tevékenységet nem becsülte le. A korszak európai gazdasági szakirodaimában a „Hausmutter” szakirodalom-típus a női munkaerőt, a gazdasszonyi tevékenységet fontosnak és hasznosnak tartotta. Nem véletlen, hogy Nagyváthy egyik példaképe, Germershausen hasonló munkáinak megjelenése után ő maga is írt egy gazdasszonyoknak szóló szakkönyvet, amely halála után, 1820-ban 22 Nagyváti J. 1792. 31. 23 Nagyváti J. 1792. 33. 24 uo. 33. 25 uo. §235., §236., §237., §238., §239. 26 Nagyváti J. 1792. 62. 43
