Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Csomag Zsigmond: A magas és a népi kultúra írásos gazdálkodási emlékei, az agrárkalendáriumok
zán, ha annak beteljesedését többször tapasztalták. Sok esetben a középkori csíziók jövendöléseit is ki lehet mutatni egy-egy népi időjóslásból. Ezek Európában a 12-13. századtól kezdve a naptárak szerepét töltötték be, melyben az ünnepek, jeles napok, névnapok mellett az időjóslás is helyet kapott. Magyarországon az első csíziót a 15. századból tudjuk kimutatni, míg maga a szó csak a 16. század első felében tűnik fel. A 17. századtól kezdve egyre inkább összeolvadt a kalendáriummal, melynek időjárással kapcsolatos megjegyzéseiből sok bekerült a paraszti ismeret tárházába, olyan is, amelynek helyi vonatkozása aligha lehetett. Sokszor a jóslatokat versbe szedték, így azok terjedését, hosszabb rögzítését nagymértékben elősegítették. Ezekben a kiadványokban már esetleg képek, metszetek is voltak. A csízió-ábrák csoportjába sorolható minden olyan illusztráció, amely az ember és a természet kapcsolatáról, a természeti jelenségek (időjárás, a Hold mozgása) megfigyeléséből közvetít ismereteket, vagy ad szemléletes tájékoztatást. A csíziókban általában mindenféle naptárkép előfordul, például bolygók, hónapképek, fogyatkozások, orvoslással kapcsolatos ábrák. A kalendáriumokban viszont ez a bőséges képanyag egyszerre nincs jelen, hanem csak több-kevesebb illusztráció a lehetséges kínálatból. Az 1592-es kolozsvári Cisio szüret ábrája érdekes módon egy tévedést örökített meg. Ide ugyanis az a kép került, amely a májusi hónapillusztrációk között gyakori, a lombos fák alatt kádban fürdőző férfi és nő figuráját ábrázolja (mely többek közt a 15. századi Flamand Kalendáriumban és az Esterházy-gyűjtemény május-képén fordul elő.) Az őszt viszont a mustos taposókád szokta megjeleníteni az őszi hónapábrázolásoknál. Tehát a kád téveszthette meg a nyomódúcot felhasználó nyomdászt, vagy nem találhatta a tipikus másik dongás edényt ábrázoló dúcot, szükségében ezért használhatta ezt fel. A jóslások között akadnak olyanok, melyek az egész magyar nyelvterület parasztságánál megtalálhatók. Ezek egy része tapasztalaton alapszik, mint a szőlőhegy füstölése fagy ellen, vagy éppen a háziállatok viselkedése. Olyanokat is ismerünk, amelyek szokásjellegüknél fogva ugyancsak széles körben ismertek. Ilyenek elsősorban azok, amelyek egy-egy szent névnapjához kötődnek. Ezek között is kiemelkedik Medárd, Margit, amelyekhez elsősorban a 40 napra történő idő előrejóslás fűződik, amit más esetben is megtalálunk (például Mátyás, Gergely, Benedek, Iván napjával kapcsolatos hőmérséklet, felmelegedés, ami a kertekben nagyon fontos előismeretet jelentett). A kalendáriumok tehát kronológiai, meteorológiai, erkölcsi útmutató, tudományos ismeretterjesztő, praktikus tanácsokat és ismereteket adó írások, kiadványok, amelyek szervesen beépültek a magyar parasztság életébe. Formájuk, szerkezetük naptár- és prognosztikon tartalmukkal közkedvelt lett. Röviden át kell tekinteni a kalendáriumok kiadásának első időszakát. Az első nyomtatott, több példányos kalendáriumok a 16. század ötvenes éveinek végén jelentek meg a Régi Magyar Könyvek nyilvántartása szerint, 1557-ben Bécsben, az 1558. évre.3 Ezt Paul Fabricius udvari matematikus és csillagász készítette el, aki a 16. század második felében a bécsi egyetem tanára volt. Számos naptárt szerkesztett, amelyek nemcsak latinul és németül jelentek meg Bécsben, hanem Prágában csehül is kiadták azokat. Fabricius 1558. január 1-jén Nádasdy Tamás nádorhoz írt levelében arról panaszkodott, hogy egy bizonyos nyomdász az általa készített nap3 Kalendarium az 1558. esztendőre. Red. Paul Fabricius. 37
