Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Múzeumpedagógia - Wellisch Maya: A kapujasincs nyitott múzeum hazai és nemzetközi élő interpretációi
Az ember jelképalkotása igen élénk képzelőerőről tanúskodik számára minden jelképes jelentőségű, amit csak maga körül fellel. így tehát megvan a maga jelképrendszere az ég-föld párnak, a Holdnak, a Napnak, a hegynek vagy a folyónak. Őseink világlátásának egyik legalapvetőbb eleme a természet tagolása: az embereket a termékeny földanya élteti, akit viszont az ég termékenyít meg eső által. A Hold és a Nap is két pólust alkot: változékonyság és állandóság, nő és férfi. A Nap központi jelentőségű a mitikus rendszerekben, az éltető fény forrásaként, a teremtő férfierő megjelenéseként tisztelték, amely ugyanakkor csak a Holddal állandó körforgásban léphet fel az égre. A Hold a Nap folytonosságával szemben a ciklikusságot jeleníti meg, viszont számos kultúrában a sors kijelölője és irányítója is. A hegy szimbolikája hasonló az életfáéhoz: égbe nyúló csúcsa a földről az istenek világába vezet át, a szellemi létbe való felemelkedésnek ad teret. A völgy ezzel szemben a földhöz való kötődést jeleníti de elsősorban mégsem negatív tartalommal, hanem inkább az éltető, oltalmazó termőföld jelentésében. Még néhány elemet kiragadva: igen szép és kiterjedt szimbolikával rendelkezik például a folyó fogalma. A folyó az életadó víz forrása, ugyanakkor az élet és a halál között húzódó választóvonal, olykor a lélek e világot és túlvilágot összekötő útvonala. A hinduknál a megtisztulás szimbóluma, olyan közeg, amely képes lemosni minden bűnt, minden rosszat. Egészen más oldalról, de szintén a legösszetettebb jelképek, közé tartozik az erdő képrendszere. Eredeti jelentése, amely szerint az erdő sűrű sötétjével bizonytalanságot, rendezetlenséget, szorongató összevisszaságot, sötét, irányíthatatlan burjánzást jelenít meg még azokból, az időkből származik, amikor az ember fáradságos munkával tette megművelhetővé a földet, ekkor az erdő ősképe szemben állt a művelt szántóföldek és rétek nyitottságával, rendezettségével. Később azonban jelentése ettől eltérő árnyalatokat is kapott. Az erdő egyfelől a megnyugvás, a béke, az érintetlen, oltalmazó anyatermészet szentélyévé lett, másfelől pedig az erdő sűrűjében való barangolás belső utak bejárásával, titkok feltárásával lett képszerűen rokon a labirintus vagy a kert motívumával is. MEGHÍVÁS EGY BELSŐ UTAZÁSRA Noha idővel az ember egyre távolabb került a természettől, szimbólumalkotó képessége egyáltalán nem csökkent, hanem kiterjedt a civilizáció által létrehozott elemekre is. A híd, a hajó, vagy a kert motívuma például ugyanolyan kiterjedt jelentéstartománnyal rendelkezhet, mint a természeti jelképek akármelyiké. A híd két - különben egymástól elválasztott - világot köt össze. Szimbolizálhat átmenetet az életből a halálba, ébrenlétből álomba, a világiból az isteni térbe egy szellemi út során, azonban ingatagságával az út veszélyeit is megjelenítheti. Az ajtó hasonlóan képez átjárót két világ között, itt azonban a határpont más tulajdonsága kap hangsúlyt, az ajtó ugyanis olyan akadályt jelent két világ vagy világrész között, amelyen csak az tud áthatolni, aki kulccsal rendelkezik. Az ablak szimbóluma viszont eltér az előbbiektől, éppen nyitottságot, átjárhatóságot nyújt: a templom ablakai beengedik az isteni fényt, így közvetítve Isten és hívő között. Ábrázolása általában is szemlélődést jelenít meg, amely lehet akár belső, önmagunkba irányuló pillantás és a világra való kitekintés is. A templom vagy a szentély a szellemi felemelkedés lehetőségének leképzése, ugyanakkor építészeti megjelenésében a világegyetem felépítését, a világmindenség jelképes szerkezetét adja; mindezek mellett menedékül 368
