Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Pócz Dániel: A magyar parlagi kecskéről
Viszonylag későn, csak 1663-ban bukkant fel gida (gidó, gedó, gede) szavunk, s helyette csupán Erdélyben volt használatos az olló, kecskeolló kifejezés. Utóbbit Dunántúlon is ismerték (a Nádasdyak számadása, 1544: „...ittem eg’ keczke ollót...”), ugyanúgy, mint a kecskefi (számadáskönyv, 1544: „keczkefy”, oklevél, 1588: „kechkeffy desma”) és a kecskécske elnevezést. К gida inkább a hím, г gödölye csak a nőivarra használtatott ivarérésig.2 Mindig is a szegényebb rétegek háziállata, a „szegény ember tehene” volt. Noha szaporasága és igénytelensége - ami biztosította, hogy a legnehezebb sorban élő emberek is nagyobb mennyiségű húshoz, emellett tejhez jussanak - lehetővé tette volna nagylétszámú nyájak fenntartását, már az 1700-as években is törvény mondta ki, hogy csak szegény ember tarthat kecskét, vagy az, aki egészségi állapota miatt a kecsketej fogyasztására szorul. (Édeskés teje jó volt tüdőbajra, anyatej pótlására, ekcémára, kiütésekre, gyomorfekélyre.) Növendék erdőkben való legeltetése tilos volt. 1744-ben a jezsuiták aranyosi birtokukon 12 forint terhe alatt tiltják a kecskés emberek számára a favágást, azaz a rügyes, leveles ágak levágását az állat számára. 1776-ban a székelyföldi Zalánfalva gyűlése elrendeli:....a Juh és Káprák az erdőre ne mehessen, míg a sertések a makkról haza nem jőnek...”3 1801-ben a kővári erdőségek kecskések és baltások általi pusztulását vizsgálva e javaslat érkezik az Erdészeti Főkormányszékhez: „A kecsketartás...termő és nevelődő erdős helyeken semmi szín alatt meg ne engedtessék; hanem a szegénységre... nézve, akiknek csak annyi tehetsége nincsen, hogy egy tehenet tartsanak, azoknak megengedtetik, hogy egy-két kecskét legeltessenek a szabad mezőn.” Máramaros megye úgy határoz, hogy a szegénység javára „mivel ezen...határban sok kopasz, terméketlen és másféle marhák által járhatatlan s hozzáférhetetlen és így kecsketartás nélkül használhatatlan havasok és ...erdők vágynak, megengedtetvén azoknak mostani téli legeltetése...”. Alsó-Fejér megye 1804-ben úgy határoz, hogy: "a kecskepásztoroknak az erdőkre fejszével járni szabad ne legyen". Az 1807. évi első részletes erdőtörvényünk megtiltotta az erdőbeli kecsketartást, csupán azt engedélyezte, hogy vihar elől oda behajtathassanak.4 Bárhogy is, a kecske és a mező- illetve erdőgazdálkodás ellentéte rányomta bélyegét a fajta létére s bár tartására vonatkozó tilalmazások ellenére az 1600-as évek végén létszáma még elérte a 270.000-et, kétszáz évre rá már csak 17.000 körüli egyedet számláltak. 2014-ben törzskönyvezett nőstényt tartottak számon.5 Az idők során geográfiai adottságokhoz igazodó táji változatok alakultak ki. Ugyan а XIX. század végére - főleg a tudomány - megkülönböztetett tájakra jellemző típusokat, de hivatalosan jegyzett tájfajták nem voltak. Külleme a Capra aegagrus hircus (domesztikált bezoár kecske) és a Capra falconeri (csavartszarvú vadkecske) bélyegeit hordozza. Előbbitől örökölte a sarlós, bakoknál a végén felívelő szarvat és szőrszínét, ami télben ordas, vadas, nyárban vörös, sötét szíjazással a háton. Ezen jegyek napjainkban Heves, Nógrád és Borsod egyedein láthatók leginkább. A C. falconeri eredetű bakok fején hosszú, csavarmentesen pödrött szarv díszük, szőrük tarka, vagy fehér, hosszú, hullámos, a szügyről is lelógó. A Kárpát-medence 2 Uo. 3 Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása 1909. 286. 4 Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében 1970.164. 5 Agroinform: 2014. 09. 01. 26
