Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Tóth-Barbalics Veronika: Az 1891. évi lóverseny-fogadási visszaélések és a turf megítélése a hazai sajtóban és politikai életben a századfordulón
tó, a megélhetést veszélyeztető fogadási láz ellen: aránylagosan magasabb adóval sújtja az alacsony összegű fogadási tételeket és megtiltotta a dohánytőzsdéken és lottógyűjtődékben a fogadást. Szakértői véleményekre hivatkozva a totalizator betiltására nem látott törvényes alapot, de eljárását függővé tette attól is, hogy más államok hogyan járnak el a kérdésben. Beszéde végén ígéretet tett arra, hogy előterjesztést fog tenni a megoldásra, és addig is törekedni fog arra, hogy a legalacsonyabb összegű tétek eltörlése útján korlátoztassék a játékszenvedély.36 Polónyi Géza a vita során kijelentette, hogy nem fér össze egymással az, hogy a pénzügyminiszter meg kívánja adóztatni a totalizatőrt és kötelessége minél nagyobb bevételt behajtani ezen az úton, azzal, hogy ígéretet tesz a játékszenvedély korlátozására. Wekerle visszautasította Polónyi bírálatát és beszédének kioktató hangnemét. Almássy Sándor függetlenségi párti képviselő Széchenyi Aladár hozzászólására reagálva elismerte, hogy teret kell engedni a szabad akaratnak, de a törvényhozás feladatának tartotta, hogy korlátozza a „rosszra való alkalmakat”. Kijelentette, hogy belenyugszik a pénzügyminiszter ígéretébe, hogy tanulmányozni fogja az ügyet és javaslatot terjeszt be. A képviselőház többsége ezt követően megszavazta a bizottság határozati javaslatát, ezzel Herman Ottó indítványa ismételten elesett.37 A fenti hozzászólások alapján jól körülhatárolhatóak a táborok és az érvrendszerek. Látható, hogy Herman miközben mindvégig a totalizator eltörlését követelte, egyre alaposabb, adatgazdagabb érveléssel tette ezt. A totalizator fenntartása mellett szólaltak fel a miniszterek és egyes kormánypárti politikusok. Ugyanakkor az 1885-ös szavazás szoros eredménye azt mutatta, hogy a szélsőbalon kívül is vannak olyan képviselők, akik a totalizator betiltását szorgalmazzák. 1887-ben a Mérsékelt Ellenzék köréből is sokan szavaztak a totalizator eltörlésére, köztük „lótenyésztés ügyének barátai” is.38 A lóversennyel kapcsolatos politikai eszmecsere másik vonulatát a megadóztatás fokozása képezte. Ettől a kormány sem zárkózott el. Az állami lottó és egyéb hatósági engedély mellett rendezett sorsjátékok esetében követett eljárás mintául szolgálhatott. Ausztriában az állam már 1890-ben 5%-os adót rótt ki a totalizator forgalomra és ettől kezdve csak a mázsálóhelyen lehet fogadni.39 A Függetlenségi Pártból nemcsak Polónyi nem támogatta Herman elképzelését, láttuk, hogy Almássy Sándor is beérte a pénzügyminiszter ígéretével. A fogadások körüli eleve kiélezett hangulatot figyelembe véve nem meglepő, hogy az 1891. évi lóversenytéri botrány a parlamentben is visszhangot váltott ki. A Függetlenségi Párt lapjának, az Egyetértésnek az volt az álláspontja, hogy az eset jól példázza a fogadások erkölcsromboló hatását és azt, hogy az egész totalizator intézményt „a jockeyk forgatják az ujjaik közt, és gyalázatos csalásokra használják fel”. Az újság kijelentette, hogy „a kormánynak a most kiderült botrány után sürgős erkölcsi kötelessége az, hogy a totalizatőr-intézményt megszüntesse.”40 Két nappal a cikk megjelenését követően, 1891. október 31-én Herman Ottó interpellációt nyújtott be a képviselőházban. A földművelésügyi minisztertől a visszaélésekkel kapcsolatos álláspontja iránt érdeklődött és a lóversenyek szerencsejátéktól való megtisztítása érdekében tervezett intézkedésekről tudakozódott. Az igazságügyi minisztertől 36 Uo. 341-342. 37 Uo. 343-344. 38 Marius: Bugdet - totalisateur - telivértenyésztés. 1. 84. 39 1890-ig a totalizator után csak jövedelemadót fizetett a Jockey Club, szemben a Magyar Lovaregylettel, amely bélyegilletéket is. A totalisateur. I. In: Vadász- és Versenylap 34. (1890: 10. sz. [márc. 8.]) 82-83. 40 Csalások a turfon. Egyetértés 1891. okt. 29.1. 156
