Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Tóth-Barbalics Veronika: Az 1891. évi lóverseny-fogadási visszaélések és a turf megítélése a hazai sajtóban és politikai életben a századfordulón
a játszóintézmény s mindenféle szerencsejáték”. Nehezményezte, hogy nincs jelen az igazságügyi miniszter, hogy reagáljon javaslatára. A kormány részéről ismét az agrártárca élén álló Széchenyi Pál gróf válaszolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Herman által követendő példaként emlegetett Németországban 1886 őszén újra engedélyezték a totalizator fogadásokat.23 Herman erre nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ez „nem törvényes rehabilitáció alapján, hanem bizonyos befolyásos elemek nyomása alatt” történt. Széchenyi Pál annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „minden lótenyésztéssel közelebb foglalkozó t. képviselő úrnak meggyőződése szerint, (Helyeslés) a totalisateur intézményének megszüntetése a telivér lótenyésztésnek és a versenyügyünknek határozott kárára volna.” Ezt követően szavazásra került sor, amely során a ház többsége ismét leszavazta Herman indítványát.24 A Vadász- és Versenylapban 1887 márciusában két részes cikk jelent meg a telivértenyésztés hazai helyzetéről.25 Érdemes idézni a lap álláspontját, mert rávilágít a Hermannal szembenálló tábor érvelésére. Az újság Marius álnéven publikáló munkatársa „szélmalom elleni harcnak” tartotta, hogy a képviselő „egy oly országban, hol a nagy és kis lutri a törvényhozás által állandóan fenntartatik, hol a nemes ferbli a legfőbb törvényszék által a tiltott játékok sorából kitöröltetik, [...] a nemzeti erkölcsök nevében hadat üzen [...] a totalisateurnek, mely intézmény pedig szűk körre való korlátozottsága mellett nem is tisztán szerencsejáték, hanem fogadás”. A cikk írója tájékozatlansággal vádolta Herman Ottót, egyetértőén idézte a földművelési minisztert, hogy a totalizatőrt fenntartó Magyar Lovaregyletnek anyagi haszna nincs az intézményből. A lóversenyzés hazai megteremtőjének, Széchenyi István grófnak álláspontját hangoztatta, amely szerint „a fogadásokhoz való kedv egy nemzetben több hasznot mint kárt okoz.”26 1889-ben Polónyi Géza a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalásakor azt a kérdést intézte a tárca élén álló Wekerle Sándorhoz, hogy tervezi-e ausztriai mintára a totalizator megadóztatását. Wekerle elismerte, hogy a totalizator bevételekből az államnak fizetett 2%-os adó nem áll arányban az intézmény nyereségével. Tájékoztatta a házat, hogy minisztériuma egy tagját már megbízta a kérdés tanulmányozásával, külföldi tapasztalatszerzéssel.27 A következő év elején már a (kormánypárti többségű) pénzügyi bizottság is javasolta a kormánynak a totalizator és a bukméker intézmény megadóztatását.28 1890 novemberében a pénzügyi bizottság kezdeményezte, hogy a képviselőház utasítsa a kormányt, tegyen lépéseket a totalizator demoralizáló hatásának korlátozására addig is, míg sor kerül a lottójövedék újraszabályozására. Herman Ottó, aki elégtétellel nyugtázta, hogy a pénzügyi bizottság is felemelte szavát a kérdésben, minden korábbinál élesebben támadta a lóversenyfogadást. A Nemzetgazdasági Szemlében megjelent számadatok idé23 A totalizatőrpárti sajtó a németországi eseten kívül felemlegette a brüsszeli legfőbb törvényszék azon állásfoglalását is, mi szerint a bukmékert nem lehet hazárdjáték űzéséért elmarasztalni, mert a versenyekre kötött fogadás nem képez hazárdjátékot. A fogadásokról. In: Vadász- és Versenylap 35. (1891: 68. sz. [szept. 27.]) 416. 24 KN 1884-87 15. köt. 321. (1887. febr. 14.) 184-187. 25 Marius: Bugdet - totalisateur - telivértenyésztés. 1-2. In: Vadász- és Versenylap 31. (1887:10. sz. [márc. 10.]) 83-85., (1887:11. sz. [márc. 17.]) 95-96. 26 Marius: Bugdet - totalisateur - telivértenyésztés. 1. 84. A Széchenyi-idézet forrása: Széchenyi István: Lovakrul. Trattner és Károlyi, Pest 1828.42. 27 Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Szerk. P. Szathmáry Károly, Fenyvessy Adolf, Endrődi Sándor. 1-27. köt. Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1887-1892. (továbbiakban: KN 1887-92) 11. köt. 242. ülés (1889. máj. 14.) 360. 28 KN 1887-92 16. köt. 331. ülés (1890. febr. 11.) 220. 154
