Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Tóth-Barbalics Veronika: Az 1891. évi lóverseny-fogadási visszaélések és a turf megítélése a hazai sajtóban és politikai életben a századfordulón
őt korlátozná”. Herman végül javaslata első részét visszavonta, az indítványnak a totalizatőrre vonatkozó részét pedig leszavazta a ház.19 A képviselő 1884-ben, 1885- ben és 1886-ban is hasonló tárgyú határozati javaslatot terjesztett a képviselőház elé. 1884-ös beszédében nehezményezte, hogy Magyarországon a lóversenyfogadásnak nimbuszt teremt az, hogy a legvagyonosabb osztály is részt vesz benne, továbbá az, hogy egyes sajtótermékek dicsérően írnak arról, hogy mivel többféle tét létezik, ezért anyagi körülményeihez mérten minden társadalmi réteg fogadhat. Herman a totalizatőri üzletszerűen és nyilvánosan gyakorolt szerencsejátéknak bélyegezte, és mint az 1879:40. te. 87.§-ba ütköző tevékenységnek eltörlését követelte. Széchényi Pál gróf földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy okvetlenül szükségesnek tartja a lóversenyek támogatására az előző évekével megegyező összeg megszavazását, mert a versenyekre külföldről behozott „jobb fajtájú lovakat” tenyészlóként is igénybe veszik. Leszögezte, hogy a totalizator előnye az, hogy „a nagy fogadásokra való hajlamokat korlátok közé szorítja”, mert a versenyre feltett összegből a nyerők azonos arány szerint részesednek. A képviselőház ismét leszavazta Herman Ottó határozati javaslatát.20 Amikor a következő évben Herman megismételte javaslatát, érveit részben már a külföldi jogi szakirodalomból, Melchior Stenglein a fogadás és a totalizator közötti különbségeket taglaló német nyelvű munkájából vette. Megemlítette, hogy a berlini birodalmi törvényszék elmarasztalta a totalizator intézményét, a bécsi törvényszék pedig előírta, hogy a legkisebb tét 5 forint legyen, így akarván elérni, hogy az ifjúság és a szegény néposztály „pár krajcárjait” ne kockáztassa. Herman a totalizatőrben anyagi és erkölcsi veszélyt látott. Eszménye az volt, hogy „Magyarországban legyen igaz társadalom, mívelt társadalom, mely inkább hódol a tudásnak és pozitív munkának, mint játékszenvedélye kielégítésének”. Ezzel szemben a városligeti lóversenytéren azt látta, hogy „az egyetemi ifjúság, a boltos legények, iparos segédek és gyermekek, ha 30 krajcárra szert tudnak tenni, mennek és megrakják a totalisateurt”. Célzott rá, hogy Magyarországon azért nem kerül betiltásra a totalizator, mert osztalékából egyesek nagy jövedelmet húznak. Széchenyi Pál miniszter Herman Ottó határozati javaslatára reagálva ismételten tagadta, hogy a totalizator veszedelmes szerencsejáték lenne. Azzal érvelt, hogy a totalizatőrnél a nyereség csak annyi lehet, amennyi a vesztes lovak tételeire egybegyűlt, senkinek sem hoz hasznot. Rámutatott, hogy Magyarországon a legkisebb megtehető tét valóban 50 krajcár, de a „legtöbb betét” a magasabb (5-10-50 forintos) helyeknél van, továbbá a totalizator intézmény Magyarországon hatósági engedéllyel és ellenőrzés alatt működik, a nyeremények kifizetése nyilvános számadás mellett történik.21 A képviselőház többsége ezt követően ismét megszavazta a lótenyésztés támogatására a 28 000 forint költségvetési tételt, majd - igaz nem nagy többséggel, mert ellenpróbára volt szükség - leszavazta Herman javaslatát.22 Herman Ottó 1887 elején odáig ment a bírálatban, hogy kifejtette: „amennyire csökkent a vallás és templom iránti érzék, s így nem az képezi többé a neutrális pontot, ahol mágnás és hordár találkozik, hanem mindinkább központot képez 20 KN 1881-84 14. köt. 293. ülés (1884. jan. 22.) 153-155. 21 A szövegből nem derül ki, hogy a miniszter itt a fogadások számáról vagy az egyes összegeknél megtett tétek összértékéről beszélt. 22 Az 1884. évi szeptember hó 27-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Szerk. P. Szathmáry Károly. 1-16. köt. Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1884-1887. (továbbiakban: KN 1884-87) 3. köt. 52. ülés (1885. jan. 26.) 102-104. 153
