Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Múzeumpedagógia, múzeummetodika, múzeumi kommunikáció - Csók Márta: A piramis alján: a gabona: "Egy csipetnyi Európa"
Az ételpiramis alján: a gabona „Egy csipetnyi Európa” CSÓK MÁRTA (Rendhagyó kiállítás és programok a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.) Éppen akkoriban, amikor Magyarország lett az Európai Unió soros elnöke, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nyílt egy kiállítás, amely jó példát szolgáltatott arra, hogyan ismerhetjük és érthetjük meg egymást közvetlenebbül, egyszerűbben és alaposabban egy kiállítás segítségével, mi, az Európai Unió egymástól közelebbi és távolabbi országokban élő polgárai. Mi, akik különféle nyelveken beszélünk, több országhatár is elválaszt bennünket, és ugyan szerencsére ma már kedvünk szerint utazhatunk egymás országaiba, de vajon valóban felkerekedünk-e, és vajon a turistáskodás során mit tudhatunk meg egymásról a felszínes benyomásokon kívül? Egyáltalán: mire vagyunk kíváncsiak? A Mezőgazdasági Múzeum kiállításán is kezdhették az ismerkedést mindazok, akik nálunk jártak. A kiállítás jó példát mutatott arra, hogyan lehet a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb módon közeledni: ezt eszem én, de vajon mit eszel te? Kilenc európai ország volt kíváncsi a másik nyolcra, kilenc ország mutatta meg, hogy ott, az ő távoli (északi, déli vagy nyugati) határai között mivel tömik meg a hasukat az emberek, ha éhesek. Mi tehát az ő kedvelt ételféleségük, amit szívesen vesz magához kicsi és nagy, városi és vidéki? A kilenc ország arra is elkötelezte magát, hogy azonos napon, azonos órában nyitják meg közel azonos alapterületű kiállításukat, hogy bemutathassák jellemző ételüket; a kezdeményező Svédország a tejet, a vele szomszédos Dánia a sertéshúst, Szlovénia a mézet, Finnország a kenyeret, Csehország a sört, Észtország a burgonyát, Skócia a halat, Portugália az olíva olajat. A kiállítás rendezői úgy gondolták, hogy Magyarország a hajdan méltán világhíres és a napi táplálkozásunkban is nélkülözhetetlen gabonát mutatja be, annak múltját, jelenét, a gabonaneműek változatosságát, emellett vetési, aratási és betakarítási hagyományainkat is, a hozzájuk kapcsolódó népszokásokkal együtt. Önmagában már az is érdekes, hányféle gabonából készülnek az üzletekben megvásárolható kenyérfélék, az ízletes gabonatermékek, kekszek, ropik, a különféle chips-ek, gabonapelyhek, hát még milyen érdekes megtapintani és összehasonlítgatni a gabonamagvakat és a belőlük készült őrleményeket, a lisztek különböző fajtáit. A kiállítás azonban sokkal többet adott annál, mint hogy beszámolt a hazai gabonatermesztés múltjáról. Jónéhány, szebbnél-szebb archív fotóval illusztrálta és az elmúlt ötvenhatvan esztendőben készült filmek részleteinek ügyes összeállításával bizonyította, hogy hihetetlenül nehéz munka volt férfinak, asszonynak egyaránt a szántóföldi gabonatermesztés: a szántás, vetés, aratás, betakarítás. Az is változatos formákban tárult elénk, miért fontos nekünk a gabona? Többek közt azért is, mert elfogyasztott kalóriáink jelentékeny részét adja és adta a régmúltban is, hiszen a magyar nép 255
