Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Fehér György: Egy elfelejtett miniszter, Bethlen András gróf
Bethlen András kinevezésével a hazai történelmi arisztokrácia egyik tekintélyes családjának tagja került a pár hónappal korábban életre hívott önálló földművelésügyi minisztérium élére. Mielőtt elfoglalta volna a miniszteri széket a kor szokásainak megfelelően jogi, sőt - külföldön - közgazdasági tanulmányokat is folytatott. Származásából következően tagja lett a felsőháznak, de a közéleti szerepléshez nélkülözhetetlen gyakorlatot alsóházi képviselőként szerezte. Az 1880-as években állami szolgálatban állva nem vett részt a törvényhozás munkájában, néha azonban hallatta hangját a felsőházi vitákban. Az a közel egy évtized, amit főszolgabíróként a nemzetiségiekkel sűrűn lakott Brassó és Szeben vármegyében töltött, jelentős átalakulást hozott a hazai belpolitikai életben és a gazdaságban, és az eltelt évek, valamint az említett változások hatottak korábbi politikai, gazdasági és közigazgatási elképzeléseire, nézeteire.6 Az 1870-es évek vége és az 1880-as évek az agrárius mozgalom névvel hirdetett politikai és gazdasági érdekvédő csoport eszmélésének és megerősödésének évtizede. Elsősorban az államnak címzett követeléseikben a mezőgazdasági termelés számára több kedvezményt, jobb közgazdasági környezetet követeltek, amelynek következtében majd nő a gazdaságok jövedelemtermelő képessége. Véleményük szerint a hazai gazdaságpolitika a mezőgazdaság rovására még mindig egyoldalú kedvezményekkel segíti az ipar fejlesztését, és ennek forrását a mezőgazdaságtól vonja el. Hivatkozásukban gyakran utaltak az 1881-ben és 1890- ben elfogadott törvényekre, amelyek az ipari befektetők számára adtak kedvezményeket. Az agrárius híveket elkeserítette, hogy nem találták érdekeik érvényesítésének eszközrendszerét. Az agráriusokhoz tartozó Széchenyi Pál gróf hiába vezette éveken keresztül a Földmívelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumot, a várt átütő változás nem következett be. 1889-ben a remények új erőre kaptak az önálló földművelésügyi minisztérium megszervezésével, ami lényegében egybeesett Tisza Kálmán negyedszázados kormányzásának végével. Pár hónapig a minisztériumot vezető, később miniszterelnökké előlépő Szapáry Gyula gróf 1890. március 15-én Bethlen András grófot bízza meg a tárca vezetésével. „Én a legnagyobb örömmel fogadom az anyagi gyarapításunkra irányult agricol mozgalmat, mit a fehérvári gazdacongressus memoranduma képvisel. Megállapodásait nagyrészt szerény tehetségem szerint támogatom...” - mondta az agráriusok székesfehérvári kongresszusa után tett nyilatkozatában.7 Nem tartozott azonban ezen irányzat feltétlen hívei közé, hiszen kezdetben egyértelműen támogatta az önálló vámterület létrehozását, sőt miniszterségének első hónapjaiban is annak a véleményének adott hangot, „hogy egy szerencsés, viszonyainknak teljesen megfelelő vámügyi helyzet rendkívüli nagy mértékben emelné productivitásunkat”. Talán származásból adódóan is szuverén egyéniségnek tartotta magát: "egyike azoknak, a kiket inkább az egyéni meggyőződés, mint a pártfegyelem vezet...” - állította önértékelésében. Ez nem zárja ki teljesen azt a Vári András által is megfogalmazott véleményt, miszerint a Károlyi rokon Bethlen „jól képzett, (...) az agrárius elképzelésekkel szimpatizáló ember volt”.8 A közös vámterület kérdésében például 6 Erre vonatkozóan lásd az 1. számú jegyzet irodalmát. 7 Képviselőházi Napló. 1878-1881. X.k. 8 Vári András: Urak és gazdászok. Arisztokrácia, agrárértelmiség és agrárius mozgalom Magyarországon 1821-1898. Argumentum Kiadó, Bp. 2009. 374. 158
