Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Gergely Gábor: A járási beosztás története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum közigazgatási térképeinek tükrében a 18. század elejétől 1950-ig
madik típust a volt vármegyék nevét fenntartó járások képviselik: pilisi (Pest), tornai (Abaúj-Torna). Érdekes jellegzetessége a 19-20. század fordulójának járásneveiben a teljesen mesterséges, de a magyar névadási hagyományokhoz igen jól illeszkedő néhány új járásnév, amelyek közül az 1911-ben létrehozott ligetaljai járás (Szabolcs) neve a legtalálóbb (értelme: a Bátorligeti-láptól délre fekvő terület.) Települések, várak. Az utolsó típusba sorolhatjuk a mai szemmel legkézenfekvőbb megoldást: a járás székhelyét vagy központi települését mint névadót. Mint a korábbiakban megjegyeztük, a járásoknak 1884 óta volt csak állandó székhelyük, így a korábbi időszakokban nem volt bevett szokás a járást település után elnevezni. Ennek ellenére több vármegye esetében már a 16. századtól kezdtek állandósulni bizonyos települések mint a járás névadói (például Borsodban a szendrői, miskolci, szentpéteri és egri járások). Itt elsősorban nem a járások székhelyeiről van szó (bár a szolgabíró természetesen lakhatott ezeken a helyeken), hanem egyfajta viszonyítási pontokról a megyén belül. Erre utal, hogy több esetben nem is a település, hanem a vár adta a járás nevét (füzéri - Abaúj, cseszneki - Veszprém), illetve hogy olyan település is szerepelhetett a járás nevében, amely nem is az adott megye területén feküdt. Erre jó példa a 18. század közepén Komáromban a győri (!) vagy legkésőbb 1790-ig Somogybán a kanizsai járás. A polgári korszak járásai azonban már egyértelműen székhelyük köré szerveződtek, így a települések neveit viselő járások lettek a legelterjedtebbek - csupán néhány megye tartotta meg történelmi járásneveit, mint Győr, Komárom, Jász-Nagykun-Szolnok vagy Abaúj. Összegezve a fentieket elmondhatjuk tehát, hogy a magyar járások éppolyan régi és nagy múlttal bíró elemei a magyar közigazgatás történetének, mint a vármegyék. A középkori eredetű járás a nemesi vármegye korszakában a megyei önkormányzat, bíráskodás és közigazgatás legfontosabb helyi szerve volt, és kitüntetett szerepét a polgári korszakban is megtartotta. A járások emellett nem mesterségesen kreált egységek voltak, hanem olyan határokkal rendelkeztek, amelyek évszázadok óta fennálló, sokszor igen erős helyi identitással rendelkező területeket fogtak közre, ezáltal a helyi kultúra és önazonosság fenntartásában is fontos szerepük volt. A közigazgatás és a történelmi kistájak közötti összefüggést hangsúlyozza az is, hogy az 1876-os területi reformig a járások nagy része ezeknek a kistájaknak a nevét viselte. FÜGGELÉK A következőkben a lehetőségek szerinti teljes listáját mutatjuk be az összes olyan járásnak, amelyek a 17. sz. végétől 1950-ig valamilyen, a korábbiakban elemzett különféle típusú földrajzi nevet viseltek. A felsoroltak között egyes járásnevek évszázadokon át használatban voltak (például a völgységi Tolnában 1721-tól 1950- ig), míg mások alig pár évig léteztek (például a bakonyi Veszprémben mindössze 1785-90 között). A járások a Lipszky-féle Mappa Generalis által használt megyei sorrendben következnek. Ha az adott járást 1862 után szakaszai alapján tovább osztották, a felosztott járások neveit is felsoroljuk. Vastag betűvel szedtük a Lexicon Locorumban már szereplő neveket, ezzel is hangsúlyozva, hogy az adott név helyi közigazgatásunk legrégebbi nevei közé tartozik. Dőlt betűvel vannak szedve az 1900 után adott földrajzi típusú nevek, és *-gal jelöltük azokat, amelyek egészen 1950-ig 133
