Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Oroszi Sándor: Erdőgazdálkodás a Duna-ártér alsó vidékén: Pancsova és Újvidék
Később a város a szakképzett erdőőrön kívül alkalmazott egy segéderdőőrt is, akinek idején - hanyagságából kifolyólag - az erdőkárosítások megszaporodtak. Az 1898-ban kelt jelentés szerint így a nép a „kihágásokhoz annyira hozzá szokott, hogy újabb, erélyes intézkedésekkel lesz csak lehetséges attól újra elszoktatni.”46 Ezek után térjünk vissza a rendszeres gazdasági tervre. Az 1893-ban elkészült üzemterv a városi erdőket öt üzemosztályba sorolta:47 1. A üo. - 301,30 kh (173,40 ha). Az árvízvédelmi töltésen belül lévő fűz- és nyárfák, többnyire szórt állásban. Közéjük három tisztás és két mocsárterület is ékelődik. A legeltetés tilalmazásával, továbbá a falopások megakadályozásával az üzemosztály teljes beerdősülését kívánják elérni. Az öreg fákat 1894-ben többékevésbé kihasználták. A fát részben ipari célra (rönk), részben tűzre (téglaégetés), végül pedig teknővájásra adták el. „A nagy mennyiségű gally- és tuskófa pedig azon városi szegények közt osztatott fel ingyenesen, akik a fadöntésnél közreműködtek.” 2. В üo. - 428,26 kh (246,46 ha). A mentett oldalon levő, de árvizek által továbbra is meglátogatott területen álló erdőrész, amelynek csak egyötöde magasabb fekvésű. Ide tölgy, juhar, kőris és szil, sőt egyes homoktalajfoltokba akác került. Ezt az üzemosztályt (az egykori „rétségi földet”) mesterségesen ültették be. Egyes helyeken azonban „a tölgy nem tud megbarátkozni a termőhely mostohaságával.” így helyette kénytelenek kőrist és szilt ültetni. 3. C üo. - 386,08 kh (222,19 ha). Mentett oldalon álló tölgytelepítés, ahová kisebb foltokba füzet, míg a szikesekre „kórós növényeket” írt be az üzemtervező. A tölgymakk egy részét Szlavóniából, illetve Bácska déli részéről szerezték be.48 így a faj későnfakadó változata, a Quercus robur L. ssp. slavonica /GÁY./MÁTY., is bekerült az erdősítésbe. Ezzel is növelte a leendő erdő értékét.49 4. D üo. - 12,03 kh (6,92 ha). „Homokos agyag” talajon létesített eperfaültetvény. 5. E üo. - 12,43 kh (7,15 ha). Kosárfonófűz-telep. „Homokos részen a Salix caspica gyönyörűen fejlődik, a vesszők nem ritkán 4 m magasságot is elérnek, vizenyősebb helyeken a Salix purpurea bizonyult eddig a legjobbnak.” A telep létesítése a városi tanács azon szándékával volt összefüggésben, hogy a legszegényebb lakosokon segítsen. Évente ugyanis legalább 10 személyt meg kívántak taníttatni a kosárfonásra, akiknek a továbbiakban is adtak volna (ingyen!) vesszőt, hogy mesterségüket gyakorolhassák. A Salix caspica - miként arról az 1898. évi beszámolóból olvashatunk50- eleinte igen szépen fejlődött, évente akár 3 m-t is nőtt. A negyedik évtől kezdődően azonban sok kipusztult, a megmaradók pedig rövidebb hajtásokat hoztak. Lohr Antal erdőgondnok a jelenséget azzal magyarázta, hogy a laza homok, ahová a fűztelep került, az első években a fákat „meghajtotta”, de a talaj „termőereje” kimerült. így a telep 5 év alatt átalakításra, illetve trágyázásra szorul. Egyébként meg - vélte az erdész - egy ilyen telepnek (ugyanazokkal az anyákkal!) 10-12 évig ki kell tartania. A többi fűzféle nem mutatott ilyen gyors és látványos összeomlást. Igaz, teljesítményük azoknak is csökkent. 46 Uo. 8172. kötet. Erdőgondnoksági jelentések, 1898. Újvidék. 47 Uo. 8171. kötet. Erdőgondnoksági jelentések. 1894. Újvidék. 48 Kressák Pál: A későtölgyön észlelt fagykárokról. In: EL 1901.493-494. 49 Oroszi Sándor: A szlavón tölgyesek legendája és valósága. In: MMMK 1990-1991. Bp. 1991. 186. 50 Uo. 8172. kötet. Erdőgondnoksági jelentések, 1898. Újvidék. 116
