Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Oroszi Sándor: Erdőgazdálkodás a Duna-ártér alsó vidékén: Pancsova és Újvidék
PANCSOVA A város a Bánság azon részén fekszik, amelyről egy 15. századi utazó írta: Belgrádtól Szegedig „egész hosszú utamban egy patak mellett elterülő két kisebb bereken kívül, egyetlen fát sem láttam.”3 A teljes fátlanság tehát - s a tudósításban ezt kell észrevennünk - a vízfolyások mellett megtört. A török háborúk aztán ezt két irányba befolyásolták. A fátlanabb vidékek kiterjedtebbé váltak, míg a vízfolyásos, mocsarasodásra hajlamos vidékek - az átkelőhelyek, netalán a fokgazdálkodás, egyáltalán a gazdálkodás (kényszerű) elhanyagolásából következően - elvadultak. A 17. századi utazó, Evlia Cselebitől viszont azt tudhatjuk meg, hogy Temesvár faellátásának biztosítására 60 falut rendeltek, akik az erődítménybe egész évben hordták a tűzi- és épületfát.4 A korabeli harci cselekmények egyébként is sok fát igényeltek, s nem véletlen, hogy a Temesköz 18. század eleji visszafoglalásakor a bécsi udvar a faültetést szorgalmazta. Ezt részben a további erődítésekhez kívánta felhasználni, de fontos felismerés volt: az erdős, facsoportokkal tarkított terep könnyebben védhető. S mivel újabb és újabb török betörésektől lehetett tartani, a temesi bánsági erdőhivatal (amely a temesvári katonai parancsnokságnak volt alárendelve) 1742-től nagyobb szabású erdőtelepítésekbe kezdett, elsősorban a Tisza mentén. Az ide-oda vonuló katonák, a Bánságba betelepülő lakosok, no meg az időjárási nehézségek azonban ezeket a fásítási próbálkozásokat rendre meghiúsították.5 Egy későbbi értékelésben pedig már ezt olvashatjuk: a fákkal, a fásításokkal „a kutya sem törődik”.6 Erdészettudományi szempontból mégis fontos: a bánsági, illetve temesvári erdészek (F.J. Waldfortner, A. Eberl, H. Demelmaier és Chr. Schönn) a nyár- és fűzfák ültetését, továbbá a tölgymakkvetést szorgalmazták. Azaz követték a természet „ujjmutatását”. A gondot a már említett emberi károsításokon kívül a folyók hosszan tartó áradása, a makkal bevetett területek hetekig, sőt hónapokig tartó elöntöttsége okozta. Nagy esemény volt a fegyverrel visszaszerzett területek benépesítése, amelyet - mind a kortársak, mind a utókor - „svábvonulás”-ként emlegetett.7 A betelepülő lakosság elkezdte a mocsarak lecsapolását (benne a facsoportok, erdők irtását), a mezőgazdasági kultúra kiterjesztését, miközben a lakóhelyek környékét is rendezték.8 1772-től „minden gazda köteleztetett a kertjébe ültetendő gyümölcsfákon kívül, a talaj minőségéhez képest, háza előtt az utcán vagy udvarában legalább is 20 jegenyét vagy eperfát ültetni és azok tenyésztéséről felelősség terhe alatt gondoskodni”.9 Ráadásul ezek a belterületi fásítások nemcsak jobban megóvhatóbbak, 3 Bertrandon de la Brocquére utazása, 1433. In: Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten, 1054-1717. Összegyűjt, és jegyzetekkel ellátta: Szamota István. Bp. 1891.90-91. 4 Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai, 1660-1664. Fordította: Karácsony Imre. Az előszót és a szómagyarázatot írta, a jegyzeteket átdolgozta: Fodor Pál. 2. kiadás. Bp. 1985. 28. 5 Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár. (A továbbiakban: EOT) I—III. Bp. 1896. II. 1-12., 73-96., 121-129., 132-134., 146-149., 197-198., 217-221., 235-243., 329-330., 340-341. 6 Biró Zoltán: Krónika 3. In: Erdészeti Lapok (a továbbiakban: EL.) 1939. 354. 7 Agárdi Ferenc: A svábok bejövetele. A németek szerepe Magyarországon Szent Istvántól napjainkig. Bp. 1946. 143., 144-147., 185., Büchl Antal: Letelepedés és gazdálkodás a Bánságban (1716-1848). In: Korunk Évkönyv 1979. Kolozsvár- Napoca 1978. 282-289. és Carl Göllner (Red.): Geschichte der Deutschen auf dem Gebiete Rumäniens. I. Bd. 12. Jahrhundert bis 1848. Bukarest 1979. 277-307., 308-320. 8 Bárány Ágoston: Torontálvármegye hajdana. Buda 1845. 33., Kovách Géza: A Bánság demográfiai és gazdasági fejlődése, 1716-1848. (Dél-alföldi Évszázadok 11.) Szeged 1998. 23-25. 9 Szentkláray Jenő: Száz év Dél-Magyarország újabb történetéből. I. 1779-től napjainkig. Temesvár 1879. 280. 108
