Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)

Farkas Gyöngyi: Plakátok a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

adott ki az ötvenes évek elején olyan faliújsághoz hasonló plakátokat, amelyeken humoros formában az egyes gépállomások munkáját értékelték: a jól teljesítőket megdicsérték, a munkaversenyben „lemaradókat” pedig nevetségessé igyekeztek tenni. Az értékelő szövegek karikatúraszerű képek alá kerültek. A központ ezeket a plakátokat egyben mintának is szánta, az egyes gépállomásoktól hasonló szellemű faliújságok házilagos elkészítését várták.

Egy másik plakátvariáció a dicsőségtábla és a tabló keverékeként definiálható. Ilyen például gyűjteményünknek az a darabja, amely az „Állami gazdaságok legjobb állattenyésztési dolgozói” felirat alatt azoknak a dolgozóknak a portréit mutatja be, akik 1952-ben munkájukért kitüntetést kaptak. A faliújságszerű plakátok harmadik fajtája direkt politikai üzeneteket közvetített, a hatalom önreklámja volt. Az ötvenes évek végén adták ki például a „Parasztfiatalok szebb élete” feliratú plakátot, amely a termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalok idealizált jelen- és jövőképét mutatja be fotók segítségével.

Már az ötvenes évek első felében sem elsősorban ezek a többé-kevésbé direkt politikai-ideológiai üzeneteket hordozó hirdetések jellemezték a mezőgazdasági témájú plakátokat. Ebben az időszakban nagyon erős volt a központi agrárirányítás propagandatevékenysége, ami többek között plakátokban is tárgyiasult. A mezőgazdasági termelés központi befolyásolásának korábban is létező igénye a tervutasításos gazdaságirányítás rendszerében még inkább felerősödött. Bár az állam elsősorban gazdaságpolitikai és adminisztratív eszközökkel kívánta elérni, hogy a gazdák és a termelőszövetkezetek a hatalom elképzeléseinek megfelelően gazdálkodjanak, fontosnak tartották a propaganda eszközeivel történő „meggyőzésüket” is. Megjelentek az egyes mezőgazdasági munkák megkezdésének és befejezésének pontos idejét meghatározó, a begyűjtés teljesítésének fontosságát hirdető vagy a szovjet agrotechnikai módszerek (pl. négyzetes vetés, a kukorica pótbeporzása, gyapottermelés stb.) bevezetésére buzdító plakátok. Ez utóbbiak a nagyobb termés ígéretével érveltek valamilyen újítás bevezetése mellett („Keresztsoros vetés — nagyobb termés”, „Pótbeporzással a nagyobb termésért!”, „Öntözés - több termés”). Olykor csupán a termelés mennyiségének növelésére szólítottak fel: „Több tejet!”, „Termelj több zöldséget!” „Több gyümölcsöt!”, „Jó munkával a 10 mázsás dohánytermésért!”. A mezőgazdasági termelés növelése később is a propaganda érvrendszerének legfontosabb eleme maradt. A háború utáni években az élelmiszerhiány, majd az erőteljes iparosítás, a hatvanas évektől pedig a mezőgazdaság devizatermelő szerepe állt a háttérben. (Bár utóbb a mennyiségi mutatók mellett egyre inkább a minőség fontosságára is utaltak a plakátszövegek: pl. „Egyetlen amerikai fehér szövőlepke által fertőzött szállítmány sem exportálható!”)

A földművelésügyi tárca által irányított központi propaganda fő iránya az ötvenes évek elején is döntően szakmai jellegű volt, erőteljes felvilágosító, ismeretterjesztő - a kor hivatalos nyelvén - „népnevelő” szándékkal. Ez a tendencia az ötvenes évek második felében és különösen a hatvanas években, a mezőgazdasági nagyüzemek formálódásának időszakában még inkább felerősödött. Múzeumunk plakátgyűjteményének legnagyobb része is ebből a korszakból származik.

Az ebbe a csoportba sorolható plakátok többnyire a termelés technikáját, módszereit érintő üzeneteket közvetítettek, valamint kiadójuknak, a Földművelésügyi Minisztériumnak a mezőgazdaság modernizációjával kapcsolatos elképzeléseit propagálták. Az üzenetek az ötvenes években egyaránt szóltak az egyéni termelőknek és a termelőszövetkezeti csoportoknak, termelőszövetkezeteknek. A kollektivizálás

25