Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)

Kotlár Károly - Oroszi Sándor: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vaádszfegyvereinek (tűzfegyvereinek) fejlődéstörténeti áttekintése

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vadászfegyvereinek (tűzfegyvereinek) fejlődéstörténeti áttekintése

KOTLAR KAROLY - OROSZI SÁNDOR

Múzeumunk nem rendelkezik a tűzfegyverek teljes történetét dokumentáló tárgyakkal.1 így hiányoznak a kanócos puskák, s a következő fejlődési fokot jelentő keréklakatosokat is csupán két fegyver képviseli.1 2 Ez utóbbiak a XVI-XVII. században már elsősorban vadászati célokra készültek. Az első általánosan elterjedt vadászfegyver, a kovás lakatszerkezetű puskák csoportja, kimondottan külföldi műhelyekből származik.3 Közülük kiemelkedő érdekesség a XVIII. században készült hátultöltős, tízlövetű, ismétlő kovás szerszám. Ugyanebből az időszakból, illetve a XIX. század elejéről származnak a szélpuskák.4 Ezek ugyan nem tartoznak a szorosabb értelemben vett tűzfegyverek kategóriájába, de a mai fegyvertartási rendeletek szerint azokkal egyenlő elbírálás alá esnek. Mint különlegességről, célszerű róluk megemlékezni.

A legfejlettebb elöltöltő fegyvereket a csappantyús puskák adják,5 amelyekből múzeumunknak már számottevő gyűjteménye van. Közülük a pesti Kimer cég által készítettek külön kiemelendők. (A vállalat a XIX. századi hazai fegyvermanufaktúrák legjelentősebbike volt.)

A hátultöltésre való áttérés átmeneti megoldásait gyűjteményünkben két fegyver képviseli. Ezek egyike még 1696-ban készült kovás lakatszerkezettel, s több átalakítás után 1864-ben kapott csapózárat, ami a hátultöltők egyik első megoldása volt. A másik Pécsett készült a XIX. század közepén, Bogovits Antal műhelyében. Csappantyús gyújtású, „különkamrás” sörétes duplapuska, amelynek csöve előre mozog, lehetővé téve egy 30 mm hosszú betétcső („kamra”) felbillenését és töltését.

A XIX. század a vadászfegyver fejlődésében a nagy változások időszaka. Az ipari fejlődés - különösen a vegyipar, a vas- és acélgyártás és az egyre pontosabb megmunkálás - könnyebben kezelhető fegyverek létrejöttét segítette elő. Forradalminak nevezhető a hátultöltésre való áttérés. A század végén alapelemeit, szerkezetét tekintve befejeződik a golyós és sörétes vadászfegyver fejlődése, mivel az utolsó típusok (a Mauser-, Mannlicher-, illetve a Lancaster-fegyver), néhány módosítástól eltekintve, napjainkban is használatosak.

Évtizedeken át tartó kísérletezés eredménye az évszázadokon keresztül használt fekete lőpor helyett a nitrocellulóz, a gyérfüstű lőpor feltalálása. Előbb a katonai,

1 Ilyen gyűjteményekre lásd: Jagdgewehre. Historisches Museum Dresden. Dresden, 1979.; Tárásuk, L.: Antique firearms at the Hermitage Museum. Leningrád, 1971.; és Temesváry Ferenc: Vadászfegyverek. Budapest, é.n.

2 Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Budapest, 1971. 197-200.

3 North, A.-Hogg, I.V.: Lőfegyverek könyve. H. n., 1992. 39-57.

4 Hogg, I.V.: Guinnes fegyverenciklopédia. A kőbaltától az irányított rakétákig. Budapest, é. n. 16-17.

5 Dolínek, V.: Kézi lőfegyverek. A bodzapuskától a revolverig. Budapest, 1999.14. és 189-299.

139