Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Bányai József: A vadászat tárgyi eszközei
olyan vadászati dísztárgyak élveztek prioritást, amelyek megvetették egy későbbi vadászművészeti bemutató alapját. „A vadászat a művészetben” című bemutató 1997-ben az állandó vadászati kiállítás részeként nyílt meg. VADÁSZATI ESZKÖZÖK Az ősembert az elemi szükségletek kielégítése késztette a vadászatra. Ez adta kezébe a követ, dorongot, majd később a bunkót, kőbaltát, dárdát, és így szerezte meg a létfenntartásához szükséges élelmet. Az idők során az ember értelme fejlődött, igényei növekedtek, és ezekkel arányosan tökéletesedtek, a vadászati módszerek, eszközök. Kezdetben verembe, kelepcébe fogta, majd a fejlődés későbbi fokán távolabbról, nyíllal, végül puskával lőtte a vadat. íj, vadászlándzsa, számszeríj Honfoglaló őseink magukkal hozták a szabad vadászat intézményét. A vadászataik során használt íj a távolra ható fegyverek egyike, amely a bunkó után az emberiség nagy részének legősibb eszköze. Kezdetlegesebb formája egy rugalmas faág volt, amelynek két végét összesodort hánccsal kötötték össze, idővel készítéséhez rétegesen egymásra ragasztott szarulemezeket használtak. Az íj hosszú századokon át kedvelt fegyvere volt a magyarságnak, egészen a XVI. századig, amikor az ősi íjfajta már csak elvétve fordult elő. A vadászat Európában a koraközépkor óta a fejedelmek és főurak szórakozása volt. Az előkelőbb vadászok kizárólagos vadászeszköze a hajítólándzsa, vadászlándzsa és a kard. A medvét és a vaddisznót a középkor vadásza lándzsával szúrta le vagy engedte a vadat a lándzsába futni. A lándzsa nyelét oldalhajtásokban gazdag erősebb fából készítették. Az oldalhajtások töveit meghagyták, hogy a nyél elcsúszását a kézben meggátolják. Az átlag 2 m hosszú lándzsanyeleket bőrrel borították vagy keresztezett szíjszeletekkel csavarták át, végül nagyfejű szögekkel sűrűn kiverték, hogy döféskor a kézben biztosabban feküdjenek, a vadat rohanásában is feltartóztathassák. A vadászlándzsákat főúri vadászatok alkalmából a XVIII. századig rendszeresen, a XIX. századig pedig szórványosan ugyan, de még használták.15 A legősibb mechanikusan megszerkesztett távolra ható lövőfegyver a számszeríj, népies nevén a nyílpuska. Elvileg a kéziíj találati biztonságának fokozására szerkesztették meg. Eredetét a legújabb kutatások a Távol-Kelethez kapcsolják. Kínában már az időszámításunk előtti XII. században használtak számszeríjat. Európába a X. században jutott el, hazánkban pedig csak a XIV. században ismerték meg. A számszeríj ívét kezdetben recézett felületű szarulemezek összeragasztásával készítették, ugyanis ezáltal az ív meghajlítás után igen nagy rugóerőt fejtett ki. Az ív két végébe csatornát vájtak, amibe az ideget akasztották. Törzse fából készült, majd a XV. század vége lényeges változást hozott. ívüket nem szarulemezből ragasztják, hanem acélból kovácsolják, ezáltal előállításuk rövidebb ideig tartott. A XVII. század második felében a törzs tusa alakban kiszélesedett, melyet gyakran csontberakásokkal, gyöngyházlemezekkel, plasztikus faragásokkal díszítettek. A vadászok 15 Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Budapest, 1971. 122. 129
