Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Székelyhidy Iván: A magyar halászat múltja
Fenékhorgászat. A fenékhorgászat nagy hasonlóságot mutat az átkötős horgászattal. A két szerszám között az a különbség, hogy a fenékhorgot a fenékre leengedve használják, és az ínslégre sokkal több horog van felszerelve (méterenként). A horgokat, hogy ne gubancolódjanak össze, általában horogtálcán tartják.32 PÁKÁSZ A pákász, az egykori bihari rétségek mocsárvilágának ura és őslakója eltűnt, csakúgy, mint a lecsapolás után a rét és a mocsár. Az egykori nádrengetegek,ingoványok, zsombékok helyén ma eke túrja a visszamaradt tőzeges termőtalajt. A magyar nyelv szótára 1870-ben így írja le a pákászt: „A tiszamelléki sárréten pákászoknak nevezik azokat az embereket, akik folyamatosan a réten és a rétből élnek. A pákász nem szánt és nem vet, napszámba sem jár dolgozni, hanem a kész után nyúl - pákászkodik. A pákász járja a réteket és zsákmányt keres. Egész életét télen-nyáron a rétségben töltötte. Még a dohány és a puskapor miatt sem jött lakott helyre. Adót sem fizetett. Legapróbb részletességig ismerte a csík, a csuka, a kárász mozgását, szokásait. Varsáit, vészeit a halak vélt tartózkodási helyére kirakta és fogott vele halat, nadályt sőt rákot is. Fő szerszáma a varsa, a tőr, a lápvágó, lápibot, amellyel tapogatott.”33 A pákász a rétség és a láp természeténél fogva igazi őshalász volt. Csúcsos nádkunyhóját a rétség és a lápok belsejébe építette. A pákász vadászott, de sohasem volt jó lövő. A repülő vagy futó madárral sem boldogult. Kitanulta a madár járását, tartózkodási helyét, de legfőbbképp azt, hogy hova száll le. Hurokkal, csapdákkal fogta a vízimadarakat, és solymászott is. Bocskora alá gyékényből font talpat kötött, hogy az ingoványos talajba bele ne süppedjen. Edényei jórészét lopótökből készítette, az evőeszközöket főleg nádból. Végezetül a pákászembert legjobban Győrffy István ismerteti, a „Nagykunsági krónika” című értékes írásában. „Rétes emberek” néven ír róluk. Vadászó-halászó utódainak tartja őket. Bővebb értelemben halász, csikász, darvász, vadász, solymász, békász, méhész, piócaszedő. A pákász foglalkozása volt mindez. Ez télen a nádalással, vagyis nádvágással és gyékényezéssel bővült. CSIKÁSZ Az egykoron oly nagy népies halászati ág, a csikászat napjainkban már nem létezik. Hajdan egész falvak éltek csikászatból. Azt, hogy a mesterség, tevékenység megszűnt, az magyarázza, hogy őstalaját, a lápokat lecsapolták. A rétgazdaság idejében - leggyakrabban nagyböjt idején - volt legintenzívebb a csíkkal való kereskedelem. Amikor a csikászok hordói megjelentek a halaspiacon, ennek hamar híre ment. Ebből az ízletes halból szinte mindenki vásárolt; úr, zsellér egyaránt. A csikászember párja kínálgatta a csíkot. Főleg főzve készítették (káposztalében). Az ecsedi láp csikásza országnak mondta a csikászásra alkalmas területet. A csikország sajátos képet mutatott - elnyeli a Kraszna folyót, a szélén kaszáló, közepe felé nádtenger, melyből itt-ott nyárfa is kinő. A csikász eszközei; csíkputtony, lápvágó, csikkas, lápibot, tapogató stb. A csikász vesszőből font kosárszerű varsával halászott. Megtisztított egy foltot a növényekkel borított lápban, az apró nyílt víz32 Herman Ottó: i.m. 353-368. 33 Uo. 467. 121
