Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
MÚZEUMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Csók Márta: Száz esztendő a „köz" művelődéséért
Ennek ellenére ekkortájt újabb veszély fenyegette a múzeum létét: úttörőpalotát akartak formálni belőle. Szerencsére a megkezdett költözés valami miatt lelassult, majd leállt. A múzeum vezetősége pedig (a megmaradásért harcolva) az anyag egy részének felhasználásával időszaki vadászati kiállítást tervezett meg és hozott létre. A beszámolóban leírtak alapján képet kapunk arról, milyen szándékkal: „feladatunkul tűztük ki, hogy a régi formalisztikus trófea-kiállításokkal (....) szemben a magyar népgazdaság vadgazdálkodási kérdéseit tárjuk fel a látogatók előtt és a vadtenyésztés és vadóvás biológiai és gyakorlati kérdéseire adunk felvilágosítást." így mentették meg a múzeumot. A közönség olyan kiállításban gyönyörködhetett, amely oktatott és tanított, egyben értékmérőnek számított, segített a helyes fogalomalkotásban. 9 Egy másik újság azt emeli ki, hogy nagyon hasznos képsorozatot láthat a közönség, mely a vadászat fejlődését mutatja, vadvédelmi rezervátumokról, vadbiológiai telepekről, fácántenyésztő telepekről is tudósít. 10 Az erdőgazdasági kiállításon a „fejlődés dialektikus bemutatatását" követhették nyomon az erdészeti őstörténet, az erdő alkotóelemei, az erdőművelés, az erdőápolás, az erdővédelem és az erdőhasználat vonatkozásában. A hal- és nádgazdálkodási kiállítás egyik célja „egy elmerülő világ rekvizitumait" összegyűjteni, a hal és az ember viszonyát bemutatni, a magyar halászat megindulását ábrázolni. Hangsúlyos rész volt a Duna „ritka vendége", a viza történeti bemutatása. A következő években a „múzeum az ismeretterjesztő tevékenység különféle módjai közül" kiállítások rendezését, korszerűsítését, fejlesztését tartotta a legfontosabbnak. Ennek szellemében készült el 1956-ban - az „októberi események" miatt némi csúszással átadott - új állandó borászati kiállítás, melynek egyik célkitűzése: domborodjon ki az oktató jelleg. A közönség a múzeum friss gyűjtéseinek köszönhetően például Fadrusz által faragott hordófeneket, régi patinás csapokat, teljes kádárfelszerelést láthatott a kiállításon, amely az ország ötven legkiválóbb borászának szakértő útmutatása alapján jött létre. A meglévő kiállítások felújítása azt jelentette, hogy forgó diorámákat, installációkat helyeztek el bennük. Időszaki kiállítás keretében informálták a közönséget a 60 éves múzeum történetéről és tevékenységéről, létrehoztak egy vadgazdálkodási és trófea-bemutatót, s egy szabadtéri, bemutató növénykertet is. Cél: „a múzeum holt anyagát az élő természettel kiegészítve" ismeretgyarapításra használni. Ez a múzeum közönségkapcsolatainak történetében figyelemreméltó, hiszen a hazánkban újonnan honosított gazdasági növényekkel barátkozhattak természetes közelségből a látogatók, és megismerkedhettek a jelentősebb egynyári, kétnyári, és vető ipari, kerti, gazdasági, erdei és gyógynövényeknek is több száz fajával. Nehéz az 1956-os év dokumentumaitól elszakadni, mert olyan sok - a múzeum akkori életével kapcsolatos - fontos információt tartalmaznak. Ekkor jelenik meg a kiállításokban az „intézeti pedagógus", a múzeum-pedagógus elődje, aki „élőszavas magyarázattal" szolgál. Módszere: „kapcsolódjon a látogatók meglévő ismereteihez, mellőzze a hosszú magyarázatokat". A múzeum főigazgatója és tudományos munkatársai 703 esetben nyújtottak szakvezetéseket, ami akkor is megdöbbentően nagy szám, ha azt gyanítjuk, hogy nyilván ide sorolták a tanácsadásért folyamatosan érkezőket is. A tanácsadás „a mezőgazdasági termelést közvetlenül segítő" szándékkal folyt. Emellett mezőgazdasági tárgyú előadások is tájékoztat9 Magyar Vadász, 1951. február 10. 10 Kisújság, 1951. április 26.
