Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)

MÚZEUMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Csók Márta: Száz esztendő a „köz" művelődéséért

Alpár Ignác tervei szerint felépült a Vajdahunyadvár 618 000 forint költséggel, 2001 darab tárggyal. S. Szabó Ferenc művéből a múzeum története alapításától kezdve nyomon követhető.

2 Eszerint 1896. június 20-án Darányi Ignác földművelésügyi miniszter egy állami mezőgazdasági múzeum létesítéséről értesítést küldött az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, majd a későbbi első igazgatónak, Bálás Árpádnak is megírta ezt. {A múzeumalapítás céljaira 8000 forintot irányzott elő.) Kijelölte az irányelveket, a szerezési munkálatokról intézkedett, ezeknek irányításával Paikert Alajost bízta meg. A múzeum első, szemléltetés céljaira átengedett tárgyait állami intézményektől kapta. Amikor megvolt az épület, és a tárgyak is együtt voltak, tatarozási munkákba fogtak, és beszerelték a millenniumi kiállítás arra alkalmas tartó és tároló anyagait. Ezzel megvetették a múzeum műtárgyállományának alapját, és megteremtették kiállítások létrehozásának lehetőségét. Hozzáfoghattak a rendezéshez. A sok tárgy „ügyes összefoglalása", azaz „egymással összefüggésbe helyezése" kifejező kiállítást eredményezett.

3 Amit Darányi Ignác megfogalmazott a megnyitón, azt iránymutatónak tekinthetjük mai céljaink megfogalmazásánál is: „Én azt tartom, hogy ezen mezőgazdasági múzeumnak nem szabad befejezett művet képeznie, annak a haladó idővel fejlődnie és haladnia kell, annak a mezőgazdaság vívmányait is mindenkor képviselnie kell és fel kell mutatnia." Ennél valamivel többet a (mindenki számára ingyenesen látogatható) kiállítás sajtóvisszhangjából tudhatunk meg. Üdvözlik az „állandó jellegű oktató kiállítást", a Budapesti Hírlap (a gazdákhoz szólva) azt is hozzáteszi, hogy „szemléltetően, érthetően, tanulságosan" követhető kiállítás nyílt a „mezőgazdaság új otthonában". A Gazdasági Lapok egyenesen kimondja, hogy a múzeum „tanító orgánum, a felnőttek szórakoztató oktatója", amelyre továbbra is oda kell figyelni, „complettírozni kell a most még hézagos gyűjteményeket." A lendületes és ígéretes kezdést kényszerű megtorpanás követte, mert - noha a szakértői vélemény szerint legalább egy évtizedig veszélytelenül állnak a falak 1899 elején a gótikus épület megrongálódott a vizenyős talajon, így a nyár folyamán a nemrégen megnyitott múzeumot bezárták. Az immár kőből épített falak 1904 tavaszán várhatták vissza a műtárgyakat. A belőlük felépített kiállítás „szépen hatott és általában véve tanulságos volt". Az oktató jelleg és szándék megvalósulását a „kicsinyített vagy nagyobbított modellek", a szobrok, képek, kiegészítő rajzok és diorámába helyezett tárgycsoportok biztosították. Létrejött az első, említésre méltó „protokoll lista", amely termelők, kereskedők címeiből, árjegyzékeiből és egyéb tarifáiból állt. A korabeli sajtó, úgy tűnik, örömmel foglalkozott a múzeum újjáépítés utáni bemutatkozó kiállításával: „céljuk, hogy minél közvetlenebbül, minél világosabban és vonzóbban mutassák be az ország mezőgazdasági termelésének gazdagságát és változatosságát"

4 Akkor még nem beszélnek „nyitott", vagy „élő" múzeumról, de azt megállapítják, hogy „nem szekrényekbe dugva, hanem szabadon és teljesen útbaigazító rövid feljegyzésekkel vannak a múzeum dolgai ellátva."

5 2 S. Szabó Ferenc: A hatvanéves Mezőgazdasági Múzeum, 1896-1956. Bp. 1956. 3

Uo. 4 Pesti Hírlap, 1907. június 9. Idézi: S. Szabó Ferenc: A hatvanéves Mezőgazdasági Múzeum i. m. 5

Uo.