Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
GYŰJTEMÉNYEK - Szabó László - Székelyhidy Iván: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Halászati Gyűjteménye
szemlélő elé tárja az ősidőktől napjainkig, a szerszám nélküli halászattól egészen a gépesített, korszerű (motoros, elektromos) halászatig." Az előző kiállításból hiányzó csíkász is megjelent ősi szerszámaival. A népies horgászat darabjai közül kiemelkedett a nagy harcsák egyik fő fogóeszköze, a kuttyogató horog a kuttyogatóval. Diorámák szemléltették a Velencei-tó és a Balaton halászatát. A kiállítás egyik újítása volt, a régi nedves preparátumok lecserélése. A mintegy hatvan darab, élethű halmulázst Molnár Zoltán festőművész és szobrász készítette el. Külön kiállítási egységben szerepeltek a nagyhírű magyar vizák kitömött példányai, a fogásukhoz használt eszközök és ezek ábrázolásai. 24 A vizákkal, illetve a vizák fogásával kapcsolatos tárgyak kiemelt darabjai a halászati gyűjteménynek. Ezért került kiállításba a 15. század elejéről származó margitszigeti vörös márvány halcímeres kőemlék. A benne ábrázolt halat egyesek vizának vélték. A címer valószínűleg az Eresztvény-család egyik tagjáé lehetett. A család őse, Eresztvény Ferenc, Zsigmond király udvari szakácsa volt, aki a királytól 1414-ben kapott nemességet. Mint szakács, bizonyára kitűnően értett a halételek elkészítéséhez, így szerepelhet a családi címerben hal. A nemes halak közül a királyi asztalra elsősorban viza került, így logikus feltételezés volt, hogy vizát ábrázol a sírkő. Ezt erősítette az a tény is, hogy a kő a Margitszigeten, a mai Vizafogónak nevezett pesti oldallal szemben került elő. A kövön látható halon nem lehet egyértelműen vizára utaló vonásokat felfedezni. A korabeli művészek nem törekedtek élethű ábrázolásra, így csak abban lehetünk biztosak, hogy valamilyen ragadozó hal szerepel rajta. 25 A halászati kiállítások elmaradhatatlan eleme volt a kezdetektől egy vagy több, múzeumi gyűjteményben szereplő impozáns méretű viza preparátuma. Kiállításban szerepeltetését mérete mellett ritkasága is indokolta. Az egykor nagy számban előforduló vizák zsákmányul ejtése a 20. században már ritkaság számba ment a magyar Duna-szakaszon. 26 Az egyik legismertebb, legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó vizát 1955. január 31-én fogták Ercsinél. A hal 117 kg súlyú, és 263 cm hosszú volt. A viza fejét és a bőrét a Mezőgazdasági Múzeum kapta meg, ahol Sebeházi István és Káldi István preparátorok munkájának köszönhetően évekig szerepelt a halászati kiállításban. Akkoriban sajnos nem volt lehetőség jó minőségű, tartós preparátumot készíteni, ezért a viza állapota gyorsan romlott, múzeumi kiállításra alkalmatlanná vált. A jelenlegi kiállításban szereplő vizák is Káldi István preparátor munkáját dicsérik. A nagyobbat 1962-ben, a kisebbet 1964-ben fogták paksi halászok. 27 A jelenlegi halászati gyűjtemény mintegy 15 százaléka második világháborút és az 1956-os forradalmat túlélt tárgy. A kisszerszámos és nagyszerszámos halászat hazánkban használt eszközeinek csaknem teljes gyűjteménye, a preparátumok és a hazai halakról készült gipsznegatívok döntő többsége az 50-es, 60-as években került a múzeumba. A gyűjtemény gyarapítása az 1960-1970-es években is folytatódott. A tógazdasági haltenyésztés eszközeinek és kisgépeinek beszerzése ekkor 24 Khin Antal: Új halászati kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban. Halászat, 1959. VI. évf. 8. szám 147. 25 Khin Antal: A pesti vizafogók és a mai Vizafogó utca neve. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962. 84-92. 26 A vizák eltűnését a hazai vizekből több tényező okozta: az erős hajózás, a folyószabályozás és az intenzív aldunai halászat. 1970 óta, a Vaskapu I. erőmű üzembe helyezése után egyetlen vizát sikerült fogni, 1987. május 16-án, Paksnál. Lásd bővebben B. Z.: Az utolsó viza? Élet és Tudomány, 1987. 25. szám 789.; Tóth János: Vizafogás a Dunán. Halászat, 1987. szeptember-október. 5. szám. 139-141. 27 Óriás viza - a magyar Dunán. Halászat, 1955. 2. szám. 25., Khin Antal: A magyar vizák története. Mezőgazdasági Múzeum Füzetei, 2. szám. Bp. 1957.
