Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
GYŰJTEMÉNYEK - Csorna Zsigmond: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköz-történeti Archívuma és tudományos jelentősége a kutatásban
heti, pusztulóban van ugyan, de mégis a mindennapok környezetében, mindenkinek a szeme előtt van. Elegendő tehát az elmúlt egy-két évtized sorsdöntő változásainak megélt tapasztalatait célrendszerbe foglalnia az útmutató készítőjének. Ha ehhez a „néprajzi tárgyak" leltárszerű számbavétele is csatlakozik, mindenki pontosan érteni fogja, mik is azok a halaszthatatlan teendők. Ugyanígy vélekedtek a muzeológiai munkára vállalkozók felkészítéséről a Múzeumok és Könyvtárak Főfelügyelősége 1903-as, majd 1914-es nyári tanfolyamainak előadói (Semayer Vilibald, Bátky Zsigmond és Győrffy István) is. A kéthetes képzési idő csupán a legfontosabb néprajzi témakörök vázlatos előadására, s néhány muzeológiai alapkövetelmény futó jelzésére lehetett elegendő. Mégis feltűnően nagy eredményeket hoztak e tanfolyamok! Bizonyság rá, hogy a résztvevők - így Sági János, Bellosics Bálint, de mások is, például Banner János Békéscsabán, Ecsedi István Debrecenben-Hortobágyon, Roska Márton, Szabó Kálmán Kecskeméten, Szalay Gyula Kiskunfélegyházán - tudománytörténeti érdemeket szereztek egy-egy néprajzi gyűjtemény létrehozásában, s néprajzi tanulmányaik, monográfiáik is jelentősen hozzájárultak a magyar néprajz adatbázisának megalapozásához, s tegyük hozzá, az agrárélet tárgyainak gyűjtéséhez, feldolgozásához. A néprajzi tárgygyűjtés sürgető voltát - ugyanúgy, mint a hosszabb-rövidebb felhívásokat fogalmazó, a társadalom lelkiismeretére apelláló kortársak - azzal indokolta, s szemléletes példákkal is igazolta Bellosics, hogy „a népélet viszonyai rövid időn belül nagyon megváltoztak." Abban viszont különbözik érvelése egynémely romantikusan antikapitalista kortársáétól, hogy a hagyomány és az újítás „élet-halál harcát" az egyetemes művelődés elkerülhetetlen útjaként értelmezi: nem rója meg a parasztokat, amiért a „modern tárgyak után vágyódnak". A látszólag jelentéktelen tárgyak (a munkaeszközök) tudományos becsének hangsúlyozása is, a földművelési és ősfoglalkozási tárgyakat elősoroló tárgyjegyzék is azt bizonyítja, hogy Bellosics Bálint legalább akkora jelentőséget tulajdonított a díszítetlen használati tárgyaknak, mint a tetszetős és fényűző népművészeti emlékeknek. Ebben is a korabeli - Bátky Zsigmond által képviselt, és majdnem minden múzeum által megvalósított - muzeológiai felfogás fejeződött ki. Nem igazolható ugyanis az az eléggé elterjedt tudománytörténeti vélekedés, hogy a századelő néprajzi gyűjteményeiből hiányoztak a díszítetlen használati tárgyak, a munkaeszközök. A teljességre törekvés, s ezzel együtt a régies, az ősi, a civilizációtól meg nem érintett keresése, s nem csupán az esztétikai érvényű teljesítmények kiemelése jellemezte inkább a kor muzeológiáját. A teljességigény következménye volt, hogy az elmozdíthatatlan, és nagy méretük miatt múzeumba nem vihető tárgyak (épületek, vízi és szárazföldi közlekedő eszközök, tövisborona stb.) modelljeinek elkészítése, illetve lerajzolása, lefényképezése is megengedett, sőt szorgalmazott módszer volt akkortájt. Bátky felfogása szerint is az eszményi teljesség kényszerű, de a szemléltetést kiválóan szolgáló póteszközeiként kellett elkészíttetnie a muzeológusnak a modelleket, s ezért kellett fényképeznie-rajzolnia. Sági János a tárgygyűjtéssel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy nem kell kuriózumot keresni, mert a néprajzi múzeumokban úgymond a nép lelkét szólaltatják meg. Ugyanakkor a néprajzi gyűjtésekkel a tárgyi néprajzban a jelenkor régészeti leleteit fedezhetjük fel. Sági a néprajzi gyűjtéssel kapcsolatos útmutatóját azzal zárja, hogy saját tapasztalatait a Nemzeti Múzeum tanfolyamán hallott előadások alapján - melyeket Herman Ottó és Jankó János tartottak - foglalta össze.
