Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csók Márta: A Montessori-pedagógia elmélete és gyakorlata a múzeumpedagógiában
f A közelmúltban megszerzett felsőfokú, friss szellemiségű szakpedagógiai képzettségem és több évtizedes múzeumi (ezen belül múzeumpedagógiai) tapasztalatom birtokában egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a múzeumokban folyó pedagógiai foglalkozásoknak - túllépve az ismeretnyújtó, ismeretbővítő funkciókon - sürgősen és elsősorban részt kell vállalniuk a közoktatás különböző színterein folyó munkában. Elsősorban az érzelmi intelligencia fejlesztésében, a készség- és képességfejlesztés területein, a felzárkóztatás és az esélyegyenlőtlenség problémájának enyhítésében, az identitástudat kialakításában, az előítéletesség megszüntetésében. A MÚZEUMPEDAGÓGIA, MINT „HÁLÓ" Iskolapedagógus, múzeumpedagógus napjainkban egyre többet beszél (és hall) arról, hogy az iskolai oktató-nevelő tevékenységet eddig „kisegítő", „illusztráló" múzeumpedagógia illeszkedjen, sőt integrálódjon a közoktatásba. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehesse, a múzeumok láncolatának együttesen, összehangoltan e gondolatok jegyében kell közelednie az oktatási-nevelési intézményekhez, illetve fogadnia azok érdeklődését. Ha jól meggondoljuk, a múzeumoknak kell az első lépéseket megtenniük, hiszen először azt szükséges felmérniük, hogy mit tudnak nyújtani, mivel léphetnek az iskolák elé, mit mutathatnak meg nekik. (Az iskolapedagógusok a múzeumok irányítása, de legalább tanácsadása, sőt bátorítása nélkül csak az állandó és időszaki kiállítások egy részét tudják „használni" munkájuk során, és múzeumi szakember segítsége nélkül azt sem mindig úgy, ahogy a legcélszerűbb lenne.) Annak érdekében, hogy létrejöjjön a leghatékonyabb és leginkább hosszú távú munkakapcsolat, természetesen a legszerencsésebb az lenne, ha a közoktatás és a múzeum kölcsönösen, tudatosan, konkrét kérdésekkel és konkrét válaszokkal törekedne egymás felé. Az új kapcsolat maradandóságának az is feltétele, hogy a múzeumok ne csak kiállításaikat, de a raktáraikban zsúfolódó, ki nem állított műtárgyaikat, tudományos eredményeiket, egyéb dokumentumaikat is engedjék bevonni az oktatási-nevelési folyamatba. Ez egyben azt is feltételezi, hogy a múzeumoknak módszertani szempontból alaposnak, felkészültnek és rugalmasnak kell lenniük. Mivel a felnövekvő nemzedékek neveléséről van szó, a mércét csak magasra szabad állítani. Módszerek sokaságával kell kísérleteznie a múzeumpedagógiának, hogy a közoktatás, a korszerű közművelődés, tágabb értelemben pedig a társadalom elvárásainak megfeleljen. Ha az országban évek óta folyó, rendszeres múzeumpedagógiai képzésre gondolunk (elég itt elsősorban az ELTE Tanárképző Főiskola múzeumpedagógia szakára és az ott végzett seregnyi pedagógusra gondolni) és arra, hogy a múzeumok pedagógusai is különféle képzéseken, tréningeken, külföldi tanulmányutakon, konferenciákon vesznek részt, nem tűnik olyan reménytelennek a
