Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Farkas Gyöngyi: Paraszti társadalom és kollektivizálás Veszprém megyében (1948-1956)
megszigorítása és a művelési kötelezettség rájuk is vonatkozott, de ők nagyobb mozgástérrel rendelkeztek és könnyebben ki tudták játszani a központi munkaerő-gazdálkodás hézagjait, és felhasználni azt a tényt, hogy az iparfejlesztés és a munkáslétszám folyamatos emelése elsőrendű érdeke volt a megyei vezetésnek. Kétfajta lehetőség kínálkozott a földjétől szabadulni akaró gazda számára. Egyrészt az őt foglalkoztatni kívánó üzem népgazdasági érdekekre hivatkozva kérhette a helyi tanácsot, hogy a földet vegye át. 20 A másik, ennél gyakrabban alkalmazott módszer az volt, hogy a birtokos formálisan belépett a tsz-be, leadta a földjét, de azonnal kilépett és továbbment dolgozni az iparba. A tsz-ek, bár megpróbálták visszaszerezni önkényesen kilépő tagjaikat, arra hivatkozva, hogy az alapszabály szerint a tagok csak a belépéstől számított három éven után léphetnek ki 21 , e törekvésük az ipari üzemek nagyobb érdekérvényesítő képessége miatt nem járt nagy sikerrel. Bár a parasztgazdák a korszakban tömegesen ajánlották fel földjeiket az államnak és mentek el az iparba dolgozni, a mezőgazdasági munkához való ragaszkodás, akár a tsz-be való belépés árán is, legalább olyan meghatározó eleme volt az ötvenes évek paraszti magatartásának, mint a földtől való menekülés. Nemcsak az ipari munkától idegenkedtek a tsz mellett döntők, hanem abban is reménykedtek, hogy a kényszerű tsz-tagság nem lesz végleges, és egy kedvező politikai fordulat nyomán a tsz-ben „átmentett" földjükön visszatérhetnek az egyéni gazdálkodáshoz. Amíg ugyanis a földfelajánlást megmásíthatatlan döntésnek, a földről való „önkéntes" lemondásnak tartották a gazdák 22 , addig a tsz-be bevitt föld tulajdonjoga formailag továbbra is az övék maradt, és mint láttuk, az alapszabály a belépéstől számított három év elteltével lehetőséget adott a kilépésre is. 1956 előtt a földjüket felajánlók és az iparban munkát vállalók sem tekintették döntésüket véglegesnek, amit bizonyít, hogy 1953-ban és 1957-ben, amikor a paraszti gazdálkodás lehetőségei megjavultak, a korábban az iparban elhelyezkedő falusi lakosság tömegesen tért vissza a mezőgazdaságba. A családból általában az idősebbek, az apa, esetleg a nagyapa léptek be a földdel tsz-be, és a fiatalabb, alkalmazkodóbb családtagok mentek el a közeli ipari üzemekbe pénzt keresni. Ahol még nem volt munkaképes gyerek vagy már nem lakott együtt a szülőkkel, ott a gyárban vagy a bányában dolgozó férj keresete volt a család megélhetésének biztosítéka, és a feleség lett tsz-tag. Az asszonyok azonban csak ritkán vettek részt a közös munkában, és inkább alkalmi napszámos munkából egészítették ki a családi jövedelmet. Az I. típusú termelőcsoportok alakítása a gazdák jelentős részénél szintén csupán menekülési lehetőséget jelentett. A gazdálkodás „kollektivizáltságá20 VML. P. ir. 30. f. 32. ő. e. MB-ülés, 1952. augusztus 25. Jelentés a tszcs-fejlesztésről. 21 A termelőszövetkezetek alapszabálya. 1951. 5. 22 VML. P ir. 30. f. 82. ő. e./1951. Az ÁVH Veszprém megyei osztályának küldött hangulat- és helyzetjelentések. 1951. március 11.
