Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970)

színes kékfestő, karton vagy „pargit" inggel. Mellényük még a hagyományosat követte. Kabátjuk, kalapjuk színe, formája, viselési módja, de egész öltözékük hasonult a városiakéhoz, de el is tért tőle, fáziseltolódással követte annak divatját. Hétköznap a legtöbb faluban divat volt, hogy a férfiak kékfestő kötényt viseltek munkára, hogy védjék a nadrágjukat. Csak az idősebb gazdák ragaszkodtak a vászongatyához és vászoninghez nyáron az 1930-as évekig, egyebekben a fekete csizmanadrághoz, a régi szabású mellényhez, a fél vagy háromnegyedes kabáthoz, melynek gallérjára sokszor prémet varrtak. A módosabbak régies bundájukat még az 1960-as években is hordták. A leginkább a pásztorok ragaszkodtak még az 1950-es években is a korábbi ünnepi viseletükhöz, a régies szabású csizmanadrághoz, fehér vászoninghez, a díszes elkészítésű posztó- vagy szövetmellényhez parádés gombokkal (porcelán- vagy szövött, vagy fémgombok), a dolmányszerű kabáthoz s a csak rájuk jellemző kalapviselethez.

38 A második világháború után a férfiak egy ideig még a meglévő darabokat viselték, de a fiatalok egyre inkább arra törekedtek, hogy hasonuljanak a városi divathoz. A szegényebbeknek nem tellett csizmára, csizmanadrágra, kalapra. Olcsó pantallóban vagy „ceignadrágban", bakancsban, félkabátban, sildes sapkában jártak. A kívülről delegált elöljárók, a különféle tanfolyamokon tanulók konfekcióruhát kezdtek venni, kalapot már nem hordtak, inkább sildes sapkát vagy svájcisapkát hétköznapokon.

39 A kulákokat ábrázolták a vicclapok fekete csizmanadrágban, csizmában, fekete fél vagy háromnegyedes kabátban, fehér ingben és fekete kalapban, a „káderek" nem is mertek így öltözködni abban az időben. A fiatalok, a helyben maradottak és az eljárók is az 1960-as évekre már nem maradtak parasztos öltözetűek, egyre inkább kerülték hétköznapokon a fekete színű ruhadarabokat (6. kép), és a fekete cipő helyett barnát szereztek be. A női „bőszoknyás" viseletek elhagyása sokkal hosszabb idő alatt történt. A két világháború között még a női viselet ún. utóvirágzásáról lehetett beszélni főképp a Koppány völgyében és a Kapós mente keleti szakaszán, ahol nagyon bő, sokszoknyás, „puffándlis"- farpárnás (7. kép), a korábbinál eltérő és díszesebb kontyos („pille" Törökkoppányon és környékén, és „necc" a Kapós mentén, „fityula" Kiskomáromban és környékén) ünnepi ruházat alakult ki. Más vidékeken kissé egyszerűsödött az asszonyok fejdísze: a cseh csipkés, fodros, művirágos kontyokat elhagyták a zselici és belső-somogyi református, Csurgó környéki evangélikus és református csoportoknál 1918 és 1930 között. Helyette egyszerűbbet vettek fel, (Csurgón és környékén a katolikusoknál szokásos hátrakötőt kezdték viselni). A zselici és belső-somogyi reformátusok a csipkés kontyokat utoljára az 1930-as évek elején tették fel az új asszony fejére. A német csoportoknál is a bonyolultabb előállítású asszonyfejdíszek helyébe egyszerűbb sifon fejkötőt találtak ki az 1930-as években, pl. Ecsenyben és környé* KNÉZY J. 2001. 207-248. 3,1 Korabeli sajtóban, pl. MTI fényképeken ilyeneket látni.