Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970)

meglévő parasztházak mintájára készült fésűs elhelyezésűre, „csúcsfallal" (keskenyebbik homlokzat) az utca felé, szoba-konyha-kamrás beosztással, de kisebb méretben és szerényebb kivitelben (tömés- vagy vályogfallal, zsúpfedéssel, esetenként bontott téglából vagy téglaalappal) emelték ezeket. A hasonlóság a parasztházakkal nemcsak abból eredt, hogy utánozták azokat, hanem abból is, hogy kénytelenek voltak az érvényben lévő építészeti rendeletekhez alkalmazkodni.

26 Az istállókat és pajtákat általában téglafallal emelték, mint a paraszti portákon látták, mert az állattartást nagyon fontosnak tartották. A bútorzatban, tüzelőberendezésben is igyekeztek a paraszti mintákat követni, bár az építkezési költségek miatt erre várni kellett. Csak az 1950-es évek vége felé, az 1960-as években sikerült hátrányukat behozni, s a férjhez menő lánynak teljes, új szobabútort biztosítani. A német falvakba beköltöző volt majorbeliek magukat magyarnak vallották, és ahhoz tartották magukat, hogy nem veszik fel a „német" ruhát. Nem követték a helyi viseletet, valószínűleg nem is volt ehhez elég pénzük vagy megfelelő anyaguk. A magyar helységekbe érkező volt cselédek és más szegények viszont a ruházatban is nagyon igyekeztek követni a „régi lakosokat". Esetleg olcsóbb anyagokból, színesebben öltözködtek, ezt református falvakban „pápistásnak" mondták. Az 1960-as évek után sem a fiatalok, sem az idősebb férfiak, sem a még bő szoknyásán járó asszonyok között nem lehetett már ruházata alapján megkülönböztetni, kinek az ősei laktak ebben a faluban és ki volt a beköltözött - írja le Kiss József tanár Kis- és Nagybajomról és Kutasról.

27 A beköltözött újgazdák idősebb nemzedéke még takarékoskodott az ételnyersanyaggal, a korábban megszokott egyszerűbb ételeket készítette. A délkeleti Zselicben az újgazdák gyermekei már szégyellték az általuk „cselédesnek" tartott ételeket már nem sokkal a beköltözés után, pl. a kukoricás kenyeret, kását, a kelesztetlen sóspogácsát, a savanyított burgundi répás ételeket, a disznótökből készült főzeléket stb. A németek fejlettebb konyhatechnikája erősen hatott rájuk - bár nem vallották be, de a sertésfeldolgozást, borfeldolgozást teljesen azonosan végezték azután, és másolták a süteményféléket is, pl. a bábos kuglófot. Több főzeléket, gyümölcsöt, lekvárt készítettek, egyáltalán változatosabban étkeztek, mint cseléd korukban, bár nem annyira, mint a németek, őket „salátásnak" csúfolták a sok zöldség- és salátafogyasztás miatt. A volt cselédasszonyok nagyon fontosnak tartották, hogy tiszta búzakenyeret süthettek és nem kellett már kukoricás kenyéren tengődniük. Osszeházasodásra csak az 1960-as években került sor a volt német gazdák és magyar cselédek vagy a magyar gazdák és volt cselédek, napszámosok között. De lakodalmakba mint szomszédokat meghívták korábban is egymást, és vitték a szokásos tortát ma^SML V: 239. 1949. évi építési engedélyek az igali alispán aláírásával, hivatkozik az Országos Építésügyi Szabályzat 1937. évi 3. és 39. paragrafus szól a fésűs beépítési módról, valamint a VI. tc. 2. bek. OSZ.É. 54. paragrafusa 1. bek. az egyéb vonatkozásokról. 17 Saját gyűjtések RRM NA 1334,1335,1336.