Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Oroszi Sándor: Temessziget kontra kincstár

emelnünk belőle. Az egyik az, hogy a jószágigazgatóság 2957 kh 456 Dől (1702,0 ha) rétet és 339 kh 1592 Dől (195,6 ha) erdőt bérbe adott a községnek, ahol azonban semmiféle szolgalom nem fordul elő, mert azokat bérfizetés mellett legeltetik. A jószágigazgatóság másik közlendője pedig az volt, hogy ők már az 1870es években kiadták a rétekből a magánosoknak és a községnek azokat a területeket, amelyek őket megillették. (Ezt részben a Mátyus-féle „Elaborat" alapján végezték el.) így itt a községnek további keresnivalója nincsen. Annál is inkább nincs, mert „azon községek, a melyek erdőterülettel [így!] részesíttették vagy részesíttetnek, rétföldekbeli részesítésre igényt nem tarthatnak". Tehát visszajutottunk a német-bánsági és a szerb-bánsági határőrvidéki polgárosítás kérdéséhez; mivel itt a réthasználatért nem kapták meg a rét felét, adják nekik az erdők felét (miként azt a szerb-bánsági ezrednél elrendelték). A minisztérium nem elégedett meg a területen működő, szakmai véleményt mondó kincstári egységek jelentéseivel, hanem kikérte a kincstári jogügyi igazgatóság véleményét is. A jogászok megismételték az orsovai erdőhivatal vezetőjének indokait, amelyek alapján a községgel minél előbb meg kell állapodni. A mielőbbi megegyezés indokául ráadásul még azt is felhozták, hogy a kincstár egy esetleges per esetén ebből az ügyből csak vesztesként kerülhet ki. Abból indultak ugyanis ki, hogy Ferenc Józsefnek az osztrovaiak részére biztosított „kegye" nem szüntette meg a határőrvidéki törvényből következő, a határőröket egyébként is megillető jogokat. Tehát ha vitathatják is eme adomány 1873 utáni fennállásának jogosságát-jogtalanságát, az alaptörvényből következő gallyszedési szolgalmat mindenképpen meg kell váltani. A jogügyi igazgatóság a megváltás mértékére is tett javaslatot. A Mátyusféle „Gutachten" szerint a gallyfaszedés, az erdei legeltetés és a makkoltatás ellenértékeként 1877-ben 561,9 kh (323,4 ha) erdőt ajánlottak fel. A község hajlandónak mutatkozott akkor ezt elfogadni, de időközben az erdők állományában is változás állt be. A kincstár ugyanis erdőt termelt ki, amelynek következtében a község a fakitermeléssel érintett erdőterület kipótlását kérte. Ebből kerekedett ki az a 656,1 kh (377,9 ha), amit a pénzügyminisztérium 1879-ben nem fogadott el, és ami ekkor megakadt úgy, hogy mostanáig (1892-ig) nem lehetett elintézni. Az idő azonban elérkezett - vélte a jogügyi igazgatóság -, a jogi alapok megvannak, így el kell kezdeni a terület természetben való kijelölését, a község lakosainak birtokba helyezését. Mindezek után a földművelésügyi minisztériumban is elfogadták azt, hogy a temesszigeti volt határőröknek a határőrvidéki erdőszolgalom megváltásaként erdőt kell adni. Ennek megfelelően 1892-ben utasították a lugosi erdőigazgatót (mert a delibláti erdőgondnokság ekkor már oda tartozott), hogy az erdőgondnok javaslata alapján, összesen 656,1 kh-nyi (377,9 ha) erdőterület ügyében kezdje meg a községgel az egyezkedést. Egyben pedig közölje az osztrovaiakkal, hogy a „rétosztozkodás" már lezárult, onnan újabb kincstári területre nem számíthatnak.